ELIHÚ BELÉPÉSE

A történet tragédiájának a főhőse, Jób a 26. fejezettől a 31. fejezetig mondja el záró beszédét a három férfinak. Ékes szavakkal, szenvedélyesen szól, de alapjában véve ugyanazt az érvet hangoztatja, amit mindvégig mondott: Nem érdemlem azt, ami velem történt. Pont.

Jób az emberiséget szimbolizálja, hiszen annyian szenvednek úgy, hogy nem azt érdemelnék. A kérdés, sok szempontból a legnehezebb kérdés pedig az, hogy: Miért? Bizonyos esetekben a szenvedés okát tudakoló kérdés viszonylag egyszerű. Egyértelmű, hogy van, amikor az ember maga hozza a bajt a saját fejére. Viszont gyakran nem ez történik, főként Jób esetében nem ez volt a helyzet, és így továbbra is megmarad a szenvedés kérdése.

A 31. fejezet is azzal zárul, hogy Jób ecseteli, milyen volt az élete, és az életvitelében semmi nem igazolja a rászakadó szenvedés jogosságát. Majd a fejezet utolsó verse így zárul: „Itt végződnek Jób beszédei” (Jób 31:40, ÚRK).

Mi történik Jób 32:1-5 verseiben? Mivel vádolja Elihú Jóbot és a másik három férfit?

Jób könyve itt említi először Elihút. Nyilván hallott valamennyit a hosszas beszédekből, bár azt nem tudni pontosan, hogy mikor is jelent meg a színen. Bizonyára később érkezett, mert róla nem esett szó akkor, amikor a másik három megérkezett. Mindössze annyit tudunk, hogy nem tetszettek neki az adott válaszok, bármennyit is hallott a beszélgetésből. Ez az öt vers négyszer is említi, hogy Elihú haragra gerjedt a hallottak miatt. A következő hat fejezetben tehát Elihú próbálja meg felvázolni, ő hogyan érti és magyarázza azokat a kérdéseket, amelyekkel a többi férfi vívódott a Jóbot ért szerencsétlenség miatt.

Jób 32:2 szerint Elihú azért haragudott Jóbra, „mivel az igazabbnak tartotta magát Istennél.” Ezzel lényegében kitekerte Jób szavait. Miért kell tehát vigyáznunk, ha mások szavait magyarázzuk? Hogyan tanulhatjuk meg a legjobban és nem a legrosszabb módon értelmezni mások kijelentéseit?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 4. negyedév

Jób könyve

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: