SZOMBAT DÉLUTÁN
E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 22:8; Jób 13:1-15; Példabeszédek 17:28;
1Korinthus 15:11-20; Jakab 2:20-22; 1Péter 1:18-20
„Már az is segítség nekem, hogy képmutató nem juthat elébe ” (Jób 13:16, ÚRK).
William Hazlitt angol esszéíró szavaival élve „az ember az egyetlen állat, amelyik képes nevetni és sírni, mivel egyedül az ember ékelődött be a két véglet közé, hogy milyen a világ és milyennek kellene lennie.”
Az biztos, hogy a dolgok nem úgy mennek, ahogyan kellene. Viszont a második advent reményében élő keresztény számára van remény – nagyszerű remény arra, hogy milyen lesz majd az élet (2Pt 3:13). Olyan csodálatos lesz, amit a bűntől elhomályosult értelmünkkel el sem tudunk képzelni (1Kor 13:12). Ezt a reményt a szekuláris gondolkodó a maga keskeny látóterével és földhözragadt elképzeléseivel már réges-régen elveszítette.
A héten tovább folytatjuk Jób könyvében a szenvedés kérdésének vizsgálatát, és meg fogjuk látni, hogy Jób még az őt meg nem érdemelten sújtó, értelmetlen és nem igazolható tragédiák között is képes volt a remény szavait szólni.
Miben reménykedett? Ezek szerint milyen reménységünk lehet nekünk is?
Letöltés |