JÓB TILTAKOZÁSA

Elifáz, Bildád és Cófár helyesen mondta, Isten valóban megbünteti a gonoszságot. Csakhogy az állításuk nem vonatkozott Jób esetére. Jób nem az isteni büntetés miatt szenvedett, nem büntette Isten a bűnei miatt, mint ahogy megbüntette Kórah, Dátán és Abirám csoportját. Ő nem azt aratta, amit vetett – ami persze sok más esetben előfordul. Nem! Jób igaz ember volt, maga Isten mondta róla (lásd Jób 1:8), tehát nemcsak hogy nem érdemelte azt, ami vele történt, de ennek tudatában is volt. Ezért panaszkodott olyan nagyon, keserűen.

Olvassuk el Jób könyve 10. fejezetét! Mit mond Jób Istennek, és miért érthetőek is a szavai, ha figyelembe vesszük a körülményeket?

Nagy tragédiák idején vajon nem hasonló kérdéseket feszegetnek hívő emberek? Uram! Miért teremtettél meg? Vagy: Miért teszed ezt velem? Vagy: Nem lett volna jobb meg sem születnem, mint hogy ezt kelljen elszenvednem?

Jóbnak azért volt még nehezebb felfognia, mi is történt vele, mert tudta, hogy hűséges volt Istenhez. Az Úrhoz kiáltott: „Jól tudod, hogy nem vagyok gonosz, még sincs senki, aki kiszabadítana kezedből” (Jób 10:7; ÚRK)!

A helyzet fonákját az adja, hogy szemben a barátok állításával, Jób nem a bűne miatt szenvedett. A könyv épp az ellenkezőjét tanítja: pontosan azért szenvedett, mert annyira hűséges volt! Az első két fejezet tisztázza az alaphelyzetet. Jób viszont nem tudhatta, hogy erről volt szó, de ha meg is tudta volna, valószínűleg csak még keserűbb, elkeseredettebb lett volna.

Jób esete sajátságos, egyedi, ugyanakkor általános is, mivel a szenvedés egyetemes kérdésével függ össze, és a szenvedés mértéke jóval meghaladja annak a rossznak a mértékét, amit valaki elkövethet. Egy dolog átlépni a sebességhatárt és ezért bírságot kapni, az viszont már egészen más helyzet, ha közben meg is öl valakit az ember.

Mit lehet mondani annak, aki meg van győződve arról, hogy igazságtalanul szenved?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés

Kapcsolódó bibliai fejezet lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 4. negyedév

Jób könyve

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: