NAGY KÉRDÉSEK

Jób könyvében a cselekmény legfőbb részére az első két fejezetben kerül sor. Itt fellebben a menny és a föld közötti függöny, és bepillanthatunk a valóságnak egy olyan részébe, ami máskülönben rejtve maradna előlünk. A teleszkópjaink bármilyen mélységben képesek is kutatni a kozmoszt, mégsem közelítenek ahhoz, nem tudják feltárni előttünk azt, amit bemutat ez az évezredekkel ezelőtt, a legnagyobb valószínűség szerint a mai Szaúd-Arábia egy sivatagában lejegyezett irat. Jób könyve azt is bemutatja, hogy milyen szoros a kapcsolat a természetfeletti világ, Isten és az angyalok birodalma, valamint a természet világa, a föld és a rajta élők között.

Az első két fejezet után a könyv nagy része abból áll, amit a médiaiparban úgy neveznek, hogy „beszélő fejek” – vagyis csak párbeszéd. Ebben az esetben Jób és azok a férfiak a beszélő fejek, akik felkeresték, hogy az élet nehéz kérdéseiről folytassanak diskurzust: teológiáról, fájdalomról, filozófiáról, hitről, életről és halálról.

Miért is ne, ha tekintetbe vesszük, hogy mi minden történt Jóbbal! Könnyen megesik, hogy annyira lekötnek az élet hétköznapi dolgai, a mindennapi feladatok, hogy el is feledkezünk arról, melyek a nagy és fontos kérdések. Lelki letargiánkból nem tud úgy felrázni semmi más, nem képes rávenni arra, hogy elkezdjük fontolgatni a lényeges kérdéseket, mint egy szerencsétlenség, akár a magunké, akár másoké.

Mit mond a zsoltáros Zsolt 119:65-72 szakaszában?

A zsoltáros képes volt meglátni a rászakadó megpróbáltatásokból származó jót. Időnként a nehézségek valójában álruhában érkező áldások, ugyanis vagy visszafordítanak az Úrhoz, vagy képesek az életben először odavezetni hozzá. Ki ne hallott volna már olyan történetet, hogy valaki válságba került, és akkor tért vissza az Úrhoz, vagy akkor fogadta el Őt először?! Néha a próbák, legyenek bármilyen rettenetesek és tragikusak, jóra fordíthatnak, és idővel ezt meg is értjük. Máskor azonban szeszélyesnek, értelmetlennek tűnnek.

Visszatekintve a korábbi megpróbáltatásainkra, képesek vagyunk meglátni, hogy milyen jó származott belőlük? És hogyan birkózhatunk meg azokkal a nehézségekkel, amelyek semmi jót nem hoznak?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 4. negyedév

Jób könyve

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: