TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

C. S. Lewis, keresztény író és hitvédő az egyik könyvében a felesége haláláról és a saját küzdelméről írt, arról, hogyan próbált megbirkózni a tragédiával. Így fogalmaz:

„Nem mintha nagyon fenyegetne az a veszély (úgy gondolom), hogy megszűnnék hinni Istenben. Az igazi veszély inkább az, hogy ilyen iszonyatos dolgokat higgyek el róla. Nem attól a konklúziótól tartok, hogy „Végeredményben tehát nincs Isten”, inkább attól, hogy „Tehát Isten valójában ilyen. Ne álltasd tovább magad” (C. S. Lewis: A Grief Observed. 6-7. o.)! Jób is ezzel a kérdéssel vívódott. Amint láttuk, Isten létét soha nem vonta kétségbe, inkább Isten jellemét illetően kínozták kételyek. Jób hűségesen szolgált Istennek, „jó” ember volt, tudta, hogy nem érdemelte meg, ami vele történt. Ezért feszegette ő is azokat a kérdéseket, amelyeket annyi hívő feltesz a tragédiák között: Valójában milyen az Isten? Nem éppen ez a nagy küzdelem lényege? Nem Isten léte, hanem a jelleme körül forog. Valóban sok minden szerepet játszott abban, hogy eldőlt a nagy küzdelem, de kétségkívül Jézus kereszthalála, az, hogy Isten Fia „önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves, jó illatként” (Ef 5:2, ÚRK), minden másnál inkább feltárta az egész világmindenség előtt Teremtőnk igazi jellemét. A kereszt mutatja be, hogy valóban megbízhatunk Istenben.

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Időzzünk még a hit nélkül élők szenvedésének a kérdésénél! Amint láttuk, ők nem ugyanazokkal a kérdésekkel vívódnak, mint a tragédiától szenvedő hívők. Viszont mi reményük lehet rá, hogy valaha is válaszokat kaphatnak vagy megoldást találhatnak? Képzeljük csak el, milyen lehet átélni mindazt, amit a világban átélünk, méghozzá abban a hitben, hogy a sír lesz a vég, és azon túl nincs már semmi! Nem is csoda, hogy annyi hit nélkül élő ember kétségbeesetten lemond az életről vagy arról, hogy az egészben valami értelmet találjon. A szekuláris irodalom tele van az élet értelmetlensége miatti jajkiáltásaikkal és panaszaikkal. Ha tehát bánat ér, hogyan találhatunk reménységet a hitben, még ha meg is maradnak a nehéz kérdések?

2. Miért olyan fontos most, hogy sokat foglalkozzunk a kereszttel, ami a leghatalmasabb kinyilatkoztatás Isten szeretetéről és jelleméről? Mit hirdet Isten jelleméről a kereszt akkor is, amikor szomorúság, tragédia és felfoghatatlan gonoszság vesz körül? A kereszt valóságára gondolva minek a reményében erősödhetünk meg, annak a végső kimenetelére gondolva, amivel éppen küzdünk?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 4. negyedév

Jób könyve

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: