KOZMIKUS KÜZDELEM

Jób könyve a földön kezdődik, békében, nyugalomban. Viszont az 1. fejezet 6. versében változik a helyszín. Az elbeszélés hirtelen a valóság egy egészen más vetületébe csap át, oda, ahová halandó ember egyedül csak isteni kinyilatkoztatás folytán tekinthet be. Érdekes módon a valóságnak ez a síkja, vagyis a menny korántsem tűnik olyan nyugodtnak és békésnek, mint amilyennek a földi eseményeket látjuk – legalábbis az első részben.

Olvassuk el Jób 1:6-12 szakaszát! Ezt a részt a későbbiekben majd még fogjuk részletesebben tanulmányozni, de most foglaljuk össze, hogy mi történik itt! Mennyiben ellentétes azzal, amit akkor éppen Jób a földön tapasztalt?

Bőven van mit kikutatni ebben a néhány versben! Világegyetemünknek olyan aspektusaira vetnek fényt, amelyeket az összes űrteleszkóppal sem fedezhetnénk fel és amelyekről az emberi tudománynak még csak sejtése sincs. Egészen elképesztő, hogy kozmikus küzdelmet tárnak fel előttünk. Az olvasottak alapján arra következtethetünk, hogy valójában nem csöndes, békés, nyugodt párbeszéd zajlik. Isten úgy emlegeti Jóbot (emberi fogalmakkal élve), olyan büszkeséggel, mint egy apa a fiát. Sátán viszont gúnyolja Isten szavait. „A Sátán így felelt az Úrnak: Avagy ok nélkül féli Jób az Istent” (Jób 1:9, ÚRK)? Szinte hallani szarkasztikus, megvető hangját, csúfondáros hangvételét, ahogyan Istenhez fordul.

A szöveg ugyan nem mondja ki egyértelműen, hogy erre a beszélgetésre a mennyben került sor, mégis bizonyosan úgy volt. Tehát ez a teremtmény, ez az angyal ott állt a mennyben, Isten közelében, és más „istenfiak” (Jób 1:6, ÚRK) előtt szemtelenül, kihívóan szólt az Úrhoz. Nehéz elképzelni, hogy egy világi vezetővel így beszélne bárki, mégis Istennel éppen ezt tette egy teremtménye! Hogyan történhetett?

A válaszra abban a témában találunk rá, ami a Biblia egészében így vagy úgy újra és újra megjelenik. Ez a nagy küzdelem, ami nemcsak Jób könyvét segít megérteni, hanem az egész Bibliát is, valamint a földi bűn és szenvedés egész, szomorú történetének magyarázatát. Arra is rávilágít, hogy mit vitt végbe Jézus értünk a kereszten a földi bűn és szenvedés problémájának megoldásáért.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 4. negyedév

Jób könyve

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: