AZ EGYHÁZ MISSZIÓJA A VÁRAKOZÁS KÖZBEN

Hogyan foglalják össze Jak 2:14-16 versei, hogy kik is vagyunk valójában és mi a létünk célja?

A vasárnapi részben szó volt róla, hogy a tanítványok a templom épületének szépségére mutattak. Jézus azonban az abban imádkozó gyülekezet állapotára irányította a figyelmüket, valamint arra, hogy mi a küldetésük a vége felé siető világban. Tény, hogy a gyülekezet a misszióért létezik, és nem fordítva!

A Hetednapi Adventista Egyház misszióját a Generál Konferencia Működési szabályzata (A 05) így fogalmazza meg: „tanítvánnyá tenni az embereket minden népből, hirdetni az örökkévaló evangéliumot [Isten országának evangéliumát (Mt 24:14)] a Jel 14:6-12 szakaszában található hármas angyali üzenet összefüggésében, arra vezetve az embereket, hogy személyes Megváltójuknak fogadják el Jézust, csatlakozzanak maradék egyházához, tanítványként szolgálják az Urat és felkészítve őket Jézus közeli visszatérésére.” A küldetésünk végzésére javasolt módszerek a prédikálás, a tanítás és a gyógyítás. A „Gyógyítás” részben ezt írja a Működési szabályzat: „Az ember egész lényének jólétét célzó bibliai elvek megerősítéseként elsődlegesnek tekintjük az egészségmegőrzést, a betegek gyógyítását, és a szegényekért és elnyomottakért végzett szolgálatunkban együttműködünk a Teremtővel a helyreállítás könyörületes munkájában.” A negyedévi tanulmányunk elején azzal kezdtük, hogy Jézus helyre akarja állítani a képét az emberben. Erővel kíván felruházni bennünket, a követőit, hogy a környezetünkben teljes körű helyreállító munkát végezhessünk, mint az Ő eszközei. „A világnak ma is szüksége van arra, amire ezerkilencszáz évvel ezelőtt volt – Krisztus megismerésére. Nagy reformációs munkára van szükség, és csak Krisztus kegyelme által lehet véghezvinni a fizikai, szellemi és lelki helyreállítást” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó, 91. o.). Egy előadás után, amiben Jézus szolgálati módszeréről volt szó, mint ami a végidei egyház számára modell és misszió is, egy gyülekezeti tag a következőt mondta: „A világnak ezen a részén mi általában nem viszonyulunk túl nyitottan az új gondolatokhoz és az új módszerekhez. Azonban amit ezen a héten hallottunk Jézus szolgálati módszerének követésével kapcsolatban, az valójában nem is új dolog! Régi, csak mi feledkeztünk meg róla.”

„…halott a hit is cselekedetek nélkül” (Jak 2:26, ÚRK). Milyen szorosan kapcsolódik össze a hit a cselekedetekkel? Felmértük már ennek a valóságát? A tettek hogyan erősítik a hitet?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 3. negyedév

A gyülekezet és a környezete

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: