ISMERIK A HANGJÁT

A Mester képviselőiként miért olyan fontos jó kapcsolatot ápolni a környezetünkben élőkkel, méghozzá szeretettel, miközben Jézushoz igyekszünk vezetni őket? Hogyan érzékeltetik ezt Jn 10:1-5 és 16 versei? Mivel járulhatunk hozzá, hogy sokan megismerjék Jézus hangját?

Erősebben vonja Jézushoz az embereket egy barát suttogása, mint egy idegen kiabálása. Ha barátokat szerzünk, akik idővel megbíznak bennünk, a Jó Pásztor (Jn 10:11, 14) képes rajtunk keresztül munkálkodni, hogy ők is meghallják, megismerjék, majd pedig kövessék hangját.

Természetesen fontos először nekünk megismerni Jézus hangját, mielőtt másokat is hozzá vezethetnénk. Isten segítségével meg kell tudnunk különböztetni az Úr hangját Sátánétól. Egy pillanatra sem feledkezhetünk meg a nagy küzdelem valóságáról és arról, hogy az ellenség fondorlatos, lopakodik, igyekszik mindenkit távol tartani a Jézussal való üdvözítő kapcsolattól! Viszont lehetünk jó csatornák és segíthetünk az embereknek megismerni Jézus hangját. Ő szól hozzánk a természetből (még a bűneset miatt bekövetkezett romlás ellenére is), valamint a körülményekben megmutatkozó gondviselése, a Szentlélek befolyása, istenfélő emberek és Igéje által (lásd Ellen G. White: Jézushoz vezető út. Budapest, 2008, Advent Irodalmi Műhely, 63-68. o.). Miközben mi magunk megismerjük a hangját és engedelmeskedünk neki, másokat is hozzá vezethetünk. Nem szeretnénk, ha igaz lenne ránk, amire Jézus utalt, hogy vak vezet világtalant (lásd Mt 15:14)!

Miért volt képes Jézus erővel vonzani az embereket? Azért, mert nehéz ellenállni önzetlen élete példájának. Amikor mint egyház önérdekünket félretéve „szolgai formát” veszünk fel, engedjük, hogy Jézus éljen bennünk, akkor másokat is hívogatni fog Krisztus hangja bennünk.

Ha a Jó Pásztor képviselői vagyunk, az Ő szolgálatának jellemzői tükröződnek rajtunk, és úgy hívjuk az embereket, hogy kövessék az Urat. A Jézus áldozatos szeretetét tükröző, hiteles szó és őszinte szolgálat megnyitja azoknak a fülét, akiknek segítünk, ledönti a válaszfalakat a gyülekezet és a környezet között.

Hogyan lehet a Jó Pásztor hangjának megismerésére vezetni az embereket? Soroljunk fel több gyakorlati példát erre!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 3. negyedév

A gyülekezet és a környezete

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: