Mk 5:18-20; Lk 8:38-39; ApCsel 5:12-16

Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó, „Példaképünk” c. fejezet, 13-18. o.; Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 3. köt. Budapest, 2010, Advent Kiadó, „Az udvariasság” c. fejezet, 212-216. o.; Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, „Jézus megáldja a gyermekeket” c. fejezet, 431-435. o.

Számos módja van annak, hogy a gyülekezet más egyházakkal és a környékbeli szervezetekkel együttműködjön a közjó érdekében. Döntő, hogy a gyülekezet tisztában legyen a környékbeli szükségletekkel, majd pedig amennyire lehetséges, összhangban dolgozzon másokkal is ezek biztosítása érdekében. Mi volna ennél jobb módja annak, hogy bizalmat építsünk a környéken, sőt más egyházakkal is? Amikor a gyülekezet és a célközönség között kölcsönös bizalom alakul ki, akkor ezzel megteremtik az alapot arra, hogy Jézus követése felé haladjanak, mert „ez a munka nem lesz, nem lehet gyümölcstelen” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó, 92. o.). Egyedül Isten tudja, hány embert lehetett elérni és lehet még elérni az egyszerű kapcsolatteremtés révén, miközben igyekszünk jót tenni a szükségben lévőkkel!

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Hogyan egyeztethetjük össze a környékbeliekkel való jó kapcsolatok ápolásának, ill. a jó hírnév szerzésének a gondolatát azzal, amire Jézus figyelmeztetett Mt 10:22 versében: „És mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért, de aki mindvégig helytáll, az megtartatik” (ÚRK). Hogyan lehet áthidalni ezt a látszólagos éles ellentétet?

2. Beszéljünk a csoportban arról, hogy mit felelhetünk a következő kérdésre: Milyen az igaz hit? Vagyis, ha Jézusba vetett, őszinte üdvözítő hitünk van, mi különböztet meg bennünket azoktól, akikből hiányzik ez a hit?

3. Jól meg kell gondolni, ha ajándékot fogadunk el hitközösségünkön kívülről. Amint a szerdai részben láthattuk, Ellen White szerint, még ha nem is hisz valaki Jézusban, az adomány elfogadható tőle. A Nagy Orvos lábnyomán című könyve 234-235. oldalán viszont élesen szólt olyan egyházakról, amelyek pénzt fogadtak el a szesziparban érdekeltektől (még ha azok a saját tagjaik is voltak, „rendes és köztiszteletben álló emberek”). Úgy fogalmazott, hogy a tőlük kapott pénzt „beszennyezte a vér. Átok van rajta.” Általában hogyan dönthetjük el, hogy helyes vagy helytelen adományt elfogadni valakitől vagy együttműködni valakivel, bármilyen jó ügyről legyen is szó?