Az Úr Jézus többet tudott az emberekről, mint ők saját magukról. Az evangéliumok számos olyan esetet feljegyeznek, amikor Jézus nemcsak azzal volt tisztában, amit az emberek éppen akkor gondoltak (lásd Mk 2:8), hanem a múltjukat is ismerte (lásd Jn 4:18).

Miről biztosít Isten Igéje Zsolt 139:1-13 szakaszában?

Amint az előző részben is megállapítottuk, Jézus pontosan tudta, hogy mire volt az embereknek szüksége, és Ő éppen azt adta meg. Sőt még a felszín alatt meghúzódó igényekről is tudott. Ezt láthatjuk a gutaütött történetében is. A férfinek nyilván kellett a fizikai gyógyítás, ám a lelkét is nyomta valami. Tehát mielőtt Jézus azt mondta volna neki, hogy vegye fel a matracát és járjon, így szólt: „Fiam, megbocsáttattak néked a te bűneid” (Mk 2:5).

Olvassuk el Mk 2:1-12 szakaszát! Mi zajlott a felszín alatt a férfi életében? Lehetséges, hogy mindenki hasonló problémával küzd, akinek segíteni szeretnénk?

Jézus tudta, hogy itt nem csak fizikai bajjal van dolga. „De nem is annyira a testi gyógyulásra vágyakozott, mint inkább a bűn terhétől való szabadulásra. Ha megláthatná Jézust, és megbizonyosodhatna a menny megbocsátásáról és békéjéről, megelégedne akár az élettel, akár a halállal, Isten akarata szerint” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 215. o.).

Mi persze nem láthatunk úgy az emberi lélek mélyére, mint Jézus, de bárkinek is segítünk, tudhatjuk, hogy neki is ártott a bűn. Vagyis, akármi mutatkozik a felszínen, kegyelemre, megerősítésre is biztosan szükség van. Mindenkinek tudnia kell, hogy Isten szeret bennünket, a halált is vállalta értünk és csak a legjobbat akarja nekünk.

Mennyire vágyódunk az üdvbizonyosságra és Isten szeretetének tudatára? Hogyan segíthetünk másoknak is bizonyosságot találni ezekben a kérdésekben?