„Semmit sem cselekedve versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbnek tartva magatoknál. Ne keresse senki a maga hasznát, hanem mindenki legyen tekintettel a másikra is. Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is volt” (Fil 2:3-5, ÚRK). Hogyan szabják meg az életünket az ebben a szakaszban kifejezett elvek? Hogyan hassanak nemcsak a gyülekezeti tagokkal, hanem a környékbeliekkel való kapcsolatainkra is?

Amikor Jézus a földön járt, nem önmagára gondolt. Programját az határozta meg, hogy mások javára vágyott. Szolgálata során nagyrészt olyan helyzetekre reagált, amikor valaki megakasztotta abban, amit éppen csinált: amikor Jairus közbeszólt és megkérte, hogy siessen a házához, gyógyítsa meg haldokló kislányát. Majd pedig ebben megakasztotta egy asszony, aki tizenkét éve vérfolyástól szenvedett (lásd Mk 5:21-43).

Az egyház Krisztus szíve és keze a földön. Jézus mindennél jobban szereti az embereket, és a valóban hozzá tartozó egyházra ugyanez igaz. A gyülekezeteknek megvannak a napirendi pontjai és célkitűzései, és ez teljesen rendjén is van. Viszont a feltétlen szeretet az emberek iránt időnként arra fog bennünket késztetni, hogy félretegyük az előre meghatározott napirendünket, főleg ha az akadályozza Isten szeretetének bemutatását. Sok gyülekezet a fontossági sorrendjének elején látja a keresztséget. Valóban csodálatos, ha valaki megkeresztelkedik, a Mt 28:19 versében megfogalmazott felszólításnak tesz eleget. Csakhogy mi készteti a gyülekezetünket arra, hogy kereszteljen? A saját érdekeinek a szolgálata? Az, hogy a keresztségek révén jobb színben tűnhet fel, a lelkésze pedig elismerést kaphat? Vagy pedig az az őszinte vágy vezet bennünket, hogy a környékbeliek is teljes, bővölködő életet élhessenek, mivel elfogadják Krisztust (Jn 10:10), mindent elfogadnak, amit Ő felkínál, azért, mert mi a legjobbat kívánjuk nekik? Egy város egyik lehangoló negyedé-ben a gyülekezet hajléktalankonyhát működtetett, amire nagy szükség volt. Egyszer viszont a lelkész kijelentette: „Be kell zárnunk a konyhát, mert nem hoz keresztségeket!” Egy másik gyülekezet éppen elkészült az új imaház építésével, amire nagyon büszkék voltak. Amikor a lelkész felvetette: hívják be a környékbelieket a gyülekezetbe, pl. szünidei bibliatáborra vagy egészségügyi állapotfelmérésekre, és így az emberek megismerkedjenek a gyülekezeti környezettel, az volt az elsődleges szempont, hogy féltek, mert az új szőnyeget hamar bepiszkolják és az új mellékhelyiségeket megrongálhatják. Hasonlítsuk össze ezt a két gyülekezetet azzal, amelyik a gördeszkapálya mellett tartotta összejöveteleit!