A FÖLDMŰVELÉS PÉLDÁJA

Mit mondott Jézus Jn 4:35-38 verseiben a lélekmentés fázisairól?

A földműves feladata sokrétű. Előbb különféle munkálatokat kell elvégezni ahhoz, hogy majd bőséges legyen az aratás (Mt 9:35-38). Az Úr szántóföldjén nem csak aratókra van szükség. Vajon aratáskor mondana ilyet a gazda a munkásainak? Itt az aratás ideje, kezdenünk kellene a vetést! Aratni akkor lehet, ha előtte már minden munkafolyamatot elvégeztünk.

A földműves feladatai közé tartozik a talaj előkészítése, hiszen nem minden föld jó eleve (lásd Mt 13:3-9). Mit tehet a gyülekezeted a környezetében, amivel fellazítja a „kemény talajt”, eltávolítja a „köveket” és a „töviseket”?

Az aratás előtt a munkások a földművelés nehéz feladatait végzik, és fáradozásaik eredményét más munkások aratják le. Időnként a missziós stratégiákban nagyobb hangsúlyt helyeznek az aratásra, mint az előkészítő munkákra, pedig ennek nem így kellene lenni! A talajt már jóval azelőtt elő kell készíteni, hogy az evangelizátor megérkezik és az aratás reményében prédikálni kezd. Az „Úr szántóföldjén” végzendő munkánkat tekintsük egy folyamatnak: vizsgáljuk meg a talajt, készítsük elő/lazítsuk fel, vessünk, öntözzünk, tápozzuk, védekezzünk a kártevők ellen, várjunk, arassunk és raktározzuk el a terményt! Az aratás a folyamatnak csak az egyik része. A gyülekezetben a „földművelés” munkájához tartoznak olyan talajvizsgáló feladatok, mint pl. amikor felmérést végzünk, milyen szükségletek mutatkoznak a környéken, megnézzük a demográfiai adatokat, interjút készítünk körzeti vezetőkkel. A talaj-előkészítő, fellazító feladatok közé tartozhat az, amikor a környezetben, a felmérés során észlelt szükséghelyzeteket orvosoljuk. A szemináriumok, bibliaórák és kiscsoportos foglalkozások a vetés körébe tartoznak. Majd imádkozzunk esőért – a Szentlélekért. Kevés olyan ember van, akit egyetlen találkozás alkalmával meg lehet nyerni Krisztusnak. Folyamatosan gondoznunk kell őket, hogy több alkalmuk is legyen a találkozásra. Így nagyobb valószínűséggel állnak majd készen az aratásra. Amennyiben csupán szórványos esetekre hagyatkozunk, nem valószínű, hogy a friss hajtás életben marad az aratásig.

Milyen szerepet kell betöltenünk a lélekmentés egész folyamatában? Ehhez képest most hol vagyunk?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 3. negyedév

A gyülekezet és a környezete

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: