KORLÁTOK

Isten uralmat adott az embernek „az egész földön” (1Móz 1:26). Azt jelentené ez, hogy korlátlan uralmat kapott? A bibliai történelem arra utal, hogy ez az uralom (ami „sáfárságként” is értelmezhető) mindenképpen korlátozott.

Isten elmondta például Ádámnak, hogy a jó és gonosz tudásának fája a határon kívül esik (lásd 1Móz 2:15-17). Az első bűn tehát a sáfársággal kapcsolatos. Ádám és Éva átlépett az Isten által nekik szabott határokon, aminek következtében a teremtett világ még most is szenved (lásd Róm 8:20-22).

Milyen korlátokat szabott meg Isten nekünk a törvényben (2Móz 20:1-17)? Mit mond a törvény az ember uralmának korlátairól?

Az emberi történelem során (pl. 2Mózes 1-14. fejezeteiben a fáraó, Máté 2. fejezetében Heródes), egészen az idők végéig (lásd Jelenések 13. fejezete) a Sátán által vezérelt, uralomra törő emberek hírhedtek arról, hogy olyasmi fölött próbáltak uralkodni, amihez nem volt jogcímük. Sátán példáját követték, aki magához ragadta a hatalmat, hogy „e világ fejedelme” (Jn 12:31) legyen. Az uralom torzulása, kisiklása az elnyomó uralom.

Másrészt viszont vannak olyanok is, akik visszautasítják az uralmat afölött, ami fölött pedig uralkodniuk kellene (lásd Mt 25:14-30; Lk 19:12-27).

A bűn miatt ugyan az ember elveszítette a teremtéskor nyert uralma egy bizonyos szintjét, de az eredeti uralom mégsem lett egészen oda. Még bőven van, ami mostani felelősségünk határain belül maradt: pl. a saját életünkben az önuralom gyakorlása, amit Krisztus tesz lehetővé (lásd 1Kor 9:25-27; Gal 5:22-23), a föld és az élővilág, valamint minden egyéb gondozása, amit Istentől kaptunk (lásd Mt 25:14-30; Jak 1:17). Fontos, hogy keresztényként tisztában legyünk a korlátainkkal és hűséges sáfárként munkálkodjunk a kereteinken belül.

Milyen konkrét határvonalakat kell tiszteletben tartanunk pl. a családunkkal, barátainkkal, munkatársainkkal kapcsolatban? Mely elvek segíthetnek felismerni a különböző határvonalakat (lásd pl. Mt 7:1, 12)?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 3. negyedév

A gyülekezet és a környezete

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: