AZ EGYHÁZ HELYREÁLLÍTÓ SZEREPE

Amint az eddigiekben megállapítottuk, tökéletesnek teremtett világunk bűnbe süllyedt, amiből pusztulás eredt. Isten viszont nem hagyott a sorsunkra – ami örök megsemmisülés lett volna (mellesleg a tudomány szerint ez vár ránk). Az Úr még a világ kezdete előtt megalkotta a megváltási tervet (lásd 1Pt 1:2, 20). Jézus felbecsülhetetlen árat fizetett érte, mégis eljött a földre, szenvedett a kereszten és megígérte, hogy visszatér. Amikor minden véget ér és a bűn elpusztul, az elveszett világot teljes egészében helyreállítja.

Csodálatra méltó, hogy Isten most is hív bennünket, egyházát, hogy nekünk is legyen részünk a helyreállítás munkájában!

Olvassuk el Mk 2:1-12 szakaszában a történetet, amikor egy lebénult ember barátai kitartóan fáradoztak azon, hogy a beteget Jézushoz vihessék! Hogyan mutatja be ez az eset az egyház szerepét az emberek gyógyításában, helyreállításában?

Sokan bezsúfolódtak a házba, ahol Jézus volt, hogy a közelébe kerüljenek. Tömegeket vonzott az emberek iránti szeretete. Négy férfi méretes rést nyitott a tetőn, hogy a lelki, szellemi és fizikai bajokkal terhelt embert Jézushoz vigyék. A Mester meggyógyította, megbocsátotta bűneit, lelki békét nyújtott neki, majd felszólította, hogy keljen fel és járjon. Azt mutatta be ezzel, hogy addig senki nem gyógyul meg egészen, amíg helyreállítása minden téren meg nem történik.

János leírása szerint miért jött el Krisztus a földre? Minek a reményét találjuk a következő ígéretekben? Jn 10:10; 1Jn 3:8

Szokták mondani, hogy Jn 10:10 verse a hetednapi adventista üzenet dióhéjban, és kétségkívül ez Krisztus missziónyilatkozata. Krisztus testének, az egyháznak egyik fő feladata, hogy a Mester lábnyomában járva lerontsuk az ördög munkáit, a halál helyett bővölködő életet hozva (lásd még ApCsel 10:38; 1Jn 2:6). Krisztus kéri egyházát: partnereiként vezessük az embereket a fizikai, szellemi és lelki helyreállítás felé, hogy ismét kirajzolódjon bennük Isten képe.

Kik azok, akiknek pontosan most van szükségük a segítségünkre, arra, amit éppen mi adhatunk meg?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 3. negyedév

A gyülekezet és a környezete

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: