ELLENSÉGESKEDÉS ÉS ENGESZTELÉS

Isten azt mondta Sátánnak, hogy „ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között” (1Móz 3:15). Mit értett ezen? Minek a reményét találhatjuk ebben a versben?

A héber nyelvben közös a gyöke az ellenségeskedés, a gyűlölet és az ellenség szavaknak. Amikor az első emberpár evett a jó és gonosz tudásának fájáról, akkor Istennel ellenséges viszonyba helyezte önmagát és az egész emberiséget (lásd Róm 5:10; Kol 1:21; Jak 4:4). A vers ígérete arra utal, hogy Isten elindítja tervét az emberiség visszaszerzése érdekében, a bennük lévő ellenségeskedést Sátán felé irányítva. Azzal, hogy önmagától Sátán felé fordítja az ellenségeskedés irányát, Isten egy csatornát nyit, amelyen keresztül megmentheti az embert, nem hágva át ugyanakkor isteni kormányzata alapelveit. Eredeti értelmében ezt nevezzük úgy, hogy „engesztelés” – amit Isten tett és még most is tesz a bűneset következtében elveszett dolgok végső helyreállításáért.

Mire mutatnak rá a következő igék az engeszteléssel kapcsolatban? 3Móz 1:3-4; 1Kor 5:7; 1Jn 1:9

Az engesztelés fogalma egy elkövetett rossz dolog miatti jóvátételt fejez ki. Valaki valami rosszat tett, megszegett egy törvényt, az igazság pedig megköveteli, hogy fizessen érte.

A mi esetünkben mi követtük el a bűnt, de a megváltási terv értelmében az engesztelés, Krisztus áldozati halála szabadít fel vétkünk jogos következményei alól. Maga Krisztus fizette meg helyettünk a büntetést. A törvény szerint (igen, Isten kormányzatának vannak törvényei) minket illető büntetést Jézus kapta helyettünk. Az igazság követelése így ki lett egyenlítve, csakhogy azt Jézus egyenlítette ki, nem mi! Bűnösök vagyunk, rosszat tettünk, Isten előtt mégis bűnbocsánatot, megbocsátást, megigazítást nyerhetünk. Ez a döntő, alapvető lépés minden dolog újjáteremtésének menetében (lásd ApCsel 3:21).


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 3. negyedév

A gyülekezet és a környezete

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: