Tudom, hogy a hűségre nézel,

a tiszta szívet szereted.

Tudom, hogy az kedves előtted,

aki útjában egyenes.

Tudom, tiszta vagy mint a fény,

a törvényed előttem ragyog.

De én úgy vagyok-e ember,

ahogy kívántad, ahogy akarod?

Ahogy gondoltad, ahogy szeretnéd,

ahogy terved volt énvelem:

– én tudom, hogy nem olyan vagyok,

nem így akartad Istenem!

Erősnek kellene lennem,

mozdíthatatlan, mint a szikla,

és a lelkem tiszta tükrének

a lényed ragyogni vissza.

A vigasztalás kellene lennem,

ott, ahol az öröm véget ért,

és meg kellene fűszerezni

mások ízetlen életét.

Egy nagy hangos kiáltással

süket fülekbe csengeni,

az életem kis rövid útján

a Te nevedet zengeni.

S ez mind-mind hiányzik belőlem,

üresen jár életem malma,

s a tompa zúgásban napjaim,

mint kalász nélküli szalma,

csomóban tornyosulnak már

haszontalan, gyümölcstelen:

– én tudom, hogy nem így akartad,

nem így akartad Istenem!

– Kérlek, könyörülj meg rajtam,

s ahogy terved volt énvelem:

ahogy szeretnéd, ahogy akartad,

úgy formáld át az életem.