Jézus maga vezette be Izrael népét Jeruzsálembe, erős kézzel és kinyújtott karral. Sasszárnyakon hozta ki őket Egyiptomból, hogy magához vezesse őket. „…bár enyém az egész föld, valamennyi nép közül ti lesztek az én tulajdonom. Papok királysága és szent népem lesztek” (2Móz 19:5-6, RÚF). Bizonyos értelemben Jézus megkérte Izraelt a szépséges Sínai-hegyen. Mózes második könyve elmondja, hogy a nép vezetői és vénei „Látták Izráel Istenét: Lába alatt zafírkőféle volt, olyan tiszta, mint maga az ég… látták az Istent, amikor színe előtt ettek és ittak” (2Móz 24:10-11, RÚF). Krisztus a szövetség poharát ajánlotta fel Izraelnek, ahogy egy férfi nyújtja a poharat választottjának, akit szeretne elvenni és szebb jövővel megajándékozni. Izrael elfogadta a poharat és azt mondta: Igen, örökké veled akarunk élni az ígéret földjén.

Mindezekkel a gondolatainkban olvassuk el Máté 23. fejezetét! Mit mond Jézus Izrael vezetőinek? Mire figyelmezteti őket? Ami pedig még fontosabb, milyen tanulságot szűrhetünk le a magunk részére abból, ami miatt kifejezetten korholja őket? Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy nem követjük el mi is ugyanazokat a bűnöket?

Máté 23. fejezetében Jézus végső, elkeseredett felhívását fogalmazta meg, hogy megbékélésre hívja szeretteit, akik mégis elhagyták. Ő elfogadta döntésüket és elhagyta a házukat, a templomot. „Íme, elhagyatottá lesz a ti házatok” (Mt 23:38, RÚF). Amint Jézus kiment a templomból, az sivárrá, üressé és elhagyatottá vált, akárcsak a pusztaság, amelyben az Úr először mentette meg népét.

A megváltás történetének nagy eseménye következik be nemsokára, és ezek a vezetők, valamint azok, akiket megtévesztettek, el fogják szalasztani. Ugyanakkor mások, először zsidók, majd nem sokkal később pogányok is, elfogadják a Szentlélek vezetését, hogy tovább haladjanak a nagy munkában és Izrael elhívásában. Ők válnak Ábrahám igazi magjává, leszármazottaivá, és lesznek „ígéret szerint örökösök” (Gal 3:29, RÚF). Ma mi is ugyanahhoz a néphez tartozunk, ugyanazzal az isteni elhívással.