A kegyelem ára

A Biblia örömhíre: a szerető Isten teremtett meg, aki minden lehetőséget megad ahhoz, hogy Jézus kereszthalála által kikecmeregjünk a halál és a bűn posványából. Ez a téma többféleképpen megjelenik a Szentírásban. Jézus következő példázatában is ezt láthatjuk.

Olvassuk el Mt 22:1-15 verseit! Mit tanít ez a példázat a hit általi megváltásról?

Lehet, hogy keménynek hangzik a példázat, de ne feledjük: életbe vágó dolgokról tanít – örök élet vagy örök pusztulás. Vajon mi lehetne ezeknél fontosabb? Amikor a keresztre tekintünk, ami által Isten kifizette az emberiség megváltásának árát, látnunk kellene, milyen mély, hatalmas és felfoghatatlanul kiaknázhatatlan annak titka. Az örökkévaló Istenségnek arról a Személyéről beszélünk, aki magára vállalta a bűn által kiváltott isteni büntetés teljes árát. Ennél komolyabb dolog nem létezik. Ha a téma oly nagy, hogy az örökkévalóságon át fogjuk tanulmányozni, nem meglepő, hogy ma alig valamicskét vagyunk képesek megérteni az egészből. Ezért kerültek ezek a megalkuvást nem ismerő szavak ebbe a példázatba. Isten mindenkiért letette a fedezetet, hogy részt vehessen a menyegzőn (lásd Jel 19:7); mindaz, amit Istennek meg kellett tennie, olyan nagy volt, az egész olyan mélyen szántó, hogy egyetlen példázat sem képes igazán visszaadni annak teljességét.

Ezért megdöbbentő, hogy a meghívottak valójában „semmibe vették” a meghívást, és inkább a saját dolgaik után indultak. Sőt, egyesek még rá is támadtak azokra, akik a kedves invitálást átadták. Nem csoda, hogy a reakció ilyen határozott volt.

Mit jelent a példázatban az „esküvői ruha”? Lásd még Jel 19:8!

A ruha Krisztus igazságának a jelképe, amely megjelenik a szentek életében és cselekedeteiben. A ruha hiánya azokra az állítólagos keresztényekre utal, akik bár igénylik a kegyelem és a megváltás által kínált előjogokat, nem hagyják, hogy az evangélium átformálja életüket és jellemüket. Ilyen hatalmas ár mellett minden azokért történik, akik szívesen fogadják a meghívást. A példázat egyértelműen mutatja, hogy nem elég Isten országának csak a küszöbéig eljutni, be is kell oda lépni, nem végezhetünk félmunkát.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 2. negyedév

Máté evangéliuma

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: