Az alázat nagyszerűsége

Ki ne szeretne naggyá, nagyszerűvé válni? Vagyis ki ne akarna elismert lenni és nagy dolgokat tenni? A vágy nem feltétlenül ered mindig önzésből, az egóból vagy önteltségből. Származhat egyszerűen abból, hogy a legjobbat szeretnéd nyújtani abban, amit teszel, remélve, hogy ez áldására válhat másoknak (lásd pl. Préd 9:12). A probléma gyakran a „nagy”, „nagyszerű” szavak meghatározásából fakad. Nagyon könnyű a bűnös emberi természetünkkel az isteni elképzeléstől teljesen eltérő módon értelmezni a fogalmat.

Olvassuk el Mt 18:1-4 verseit! Milyen az igazi nagyság Jézus szerint, és hogyan kell értelmezni, illetve alkalmazni azt a saját életükre?

Hogy megértesse a nagyság igazi értelmét, Jézus odahívott egy gyereket, maga elé állította és azt mondta: „Aki tehát megalázza magát, és olyan lesz, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában” (4. vers, RÚF). Jézus nem beszélt arról, hogy legyél nagy igehirdető, elismert üzletember vagy akár jelentős filozófus. Az Isten szemében az igazi nagyság a belső emberben található; nem az a lényeg, amit külsőképpen teszünk, habár kétségtelenül igaz, hogy bensőnk hatással lesz a külső cselekvésünkre. Figyeljük meg, Jézus nem úgy határozza meg a nagyságot, ahogy a legtöbb ember a világon. Ugyanis ki az, aki egyik nap felkel és elhatározza: mától úgy akar nagy lenni, hogy megalázza magát, mint egy kisgyerek? Furcsán hathat számunkra egy ilyen típusú vágy, de csupán azért, mert megfertőztek a világi elvek, elképzelések és felfogás.

Mit is jelent alázatosnak lenni, mint egy kisgyerek? Az alázatosság egyik mérőeszköze az engedelmesség: Isten Igéjét előbbre helyezni a saját akaratunknál. Ha életed zsákutcába jutott, az azért van, mert a saját fejed után mentél. A megoldás azonban kézenfekvő: alázd meg magad, térj vissza az isteni útra az Igének való engedelmesség által!

Ha Ádám és Éva alázatosak maradtak volna, soha nem vétkeztek volna. Érdekes látni, hogy az élet fája, valamint a jó és gonosz tudásának a fája egyaránt a kert közepén foglalt helyet. Az élet és a pusztulás gyakran nem járnak messze egymástól. A különbség az alázat.

Milyen egyéb életfelfogáshoz, elképzeléshez ragaszkodunk egyszerűen azért, mert kapcsolatban vagyunk a világgal, miközben tudjuk, hogy ellentétes Isten elveivel? Beszéljünk erről szombaton az osztályban!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 2. negyedév

Máté evangéliuma

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: