Máté evangéliuma 11:11-12

A Szentírás Isten Szava, amelyben világosan megjelenik a megváltási terv. Egyes szakaszokat mégis nehéz megérteni. Ebben azonban semmi meglepő nincs. Végül is a bennünket körülvevő élet minden területén vannak nehezen érthető dolgok. Pont az Isten Szavának egyes részeivel ne lenne így, amelyek spirituális és természetfeletti igazságokat jelenítenek meg?

Ellen G. White hasonlóan látja: „Az élet legalacsonyabb formái is olyan problémákat vetnek fel, amelyeket a legbölcsebb filozófus sem képes megmagyarázni. Az általunk ismert dolgok mögött mindenhol csodák rejtőznek. Miért kellene meglepődnünk azon, hogy a lelki világban is vannak olyan titkok, amelyeket nem vagyunk képesek kifürkészni? A nehézség kizárólag az emberi elme gyengeségében és korlátozott voltában rejlik. A Szentírásban Isten elegendő bizonyítékot adott azok isteni jellegét illetően, ezért nem szabad kételkednünk Szavában, hiszen gondviselésének minden titkát nem érthetjük meg” (Steps to Christ. [Jézushoz vezető út. 79. o.] 106-107. o. – a fordító saját fordítása).

Példának okáért az egyik legnagyobb kihívást a Szentírásban éppen Mt 11:11-12 jelenti: „Bizony mondom nektek: Asszonytól születettek között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál, pedig a mennyek országában a legkisebb is nagyobb nála. Keresztelő János napjaitól fogva mostanáig erővel törnek a mennyek országa felé, és ezek az erőszakosok el is ragadják azt” (ÚRK).

Olvassuk át a szakaszt! Mit értünk meg belőle? Mi az, ami nem érthető?

Egyes fordítások így adják vissza a 12. verset: „János napjaitól mostanáig erőteljesen terjed az Isten országa, és erőszakos emberek támadják azt” (ISV fordítás alapján). „És attól fogva, hogy János elkezdett prédikálni, egészen mostanáig, az Isten országa erélyesen halad előre, és erőszakos emberek támadják azt” (NLT fordítás alapján). Mit mond itt Jézus?

Miféle dolgokat ismerünk – akár a világi életben –, amelyek titokzatosak maradnak számunkra? Kételkedünk például a Nap létezésében, csak azért, mert sok rejtélyt tartogat még a számunkra, amit nem értünk? Mennyivel inkább így van ez a hittel és Isten Igéjével kapcsolatban?!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 2. negyedév

Máté evangéliuma

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: