A megkísértés

Olvassuk el Mt 4:1-12 verseit! Mi történt? Miért kellett Jézusnak átélni ezeket a kísértéseket? Hogyan járult hozzá ez az esemény a megváltás művéhez? Hogyan volt képes Jézus kiállni ilyen erős kísértéseket ennyire nehéz körülmények között, és mit üzen ez nekünk a saját kísértéseinkben való helytállással kapcsolatban?

Mt 4:1 verse furcsának tűnő gondolattal kezdődik: a Szentlélek vitte Jézust a pusztába, hogy megkísértse a gonosz. Jézus pedig arra tanított, hogy imádkozzunk, nehogy kísértésbe essünk: „És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg minket a gonosztól” (Mt 6:13). Miért tette ezt a Szentlélek Jézussal? Az előző fejezetben találjuk meg a titok nyitját, amikor Jézus Jánoshoz megy, hogy keresztelje meg. Látva János vonakodását, ezt mondta: „Engedj most, mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk” (Mt 3:15). Betölteni minden igazságot, például megkeresztelkedni, holott nem volt bűnös, azt jelenti: mindent megtenni, ami szükséges ahhoz, hogy az emberiség tökéletes példája és képviselője legyen. A pusztai kísértésben ugyanazon a próbán kellet átesnie, mint amin Ádám elbukott. Olyan kísértés ellen kellett győzelmet aratnia, amelynél mi mindannyian megbuktunk Ádám óta. „Krisztusnak emberként kellett jóvátennie Ádám bukását” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1990, Advent Kiadó, 88. o.), ráadásul nem olyan feltételek között, mint Ádámnak. Győzelmével Jézus megmutatta, hogy nem lehet mentségünk a bűnre, az semmivel nem igazolható, és amikor kísértésekkel nézünk szembe, nem szükségszerű a bukás, hittel és alázattal győzhetünk. Ahogy az Ige mondja: „Engedelmeskedjetek azért az Istennek; álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek. Közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok” (Jak 4:7-8).

Hogyan teszi Krisztus igazságát teljes egészében nélkülözhetetlenné ez a történet, ami bemutatja, hogy soha nincs mentségünk a bűnre? Képzeljük el, hogy saját igazságunkban kell állnunk, anélkül a megigazító erő nélkül, amely elfedi a bűnös életünket! Miben reménykedhetnénk?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 2. negyedév

Máté evangéliuma

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: