Keresztelő János és a „jelenvaló igazság”

Máté 3. fejezete Keresztelő János szolgálatával kezdődik. János első lejegyzett üzenete egy felszólítás: „térjetek meg” (Mt 3:2)! Bizonyos értelemben a kifejezés annak összegzése, amit Isten a bűneset óta üzen az emberiségnek: térjetek meg, fogadjátok el az általam kínált bűnbocsánatot, hagyjátok el bűneiteket, és megváltást, megnyugvást találtok a lelketeknek. És bár ez az üzenet általános, János megkülönböztet benne egy „jelenvaló igazságot” is (2Pt 1:12), kiemelve egy üzenetet kifejezetten az akkor élő emberek számára.

Olvassuk el Mt 3:2-3 verseit! Mi volt a János által hirdetett jelenvaló igazság a megtérésre, a keresztségre és a bűnbánatra hívás mellett? Lásd még Mt 3:6!

János olyasmit tesz, ami az egész Újszövetségben gyakorlat: az Ószövetséget idézi. Az ószövetségi prófécia az Újszövetségben válik élővé; időről időre, Jézus, Pál, Péter vagy János, mind az Ószövetséget idézik, ezzel hitelesítik, magyarázzák, esetleg bizonyítják azt, ami ott és akkor, az Újszövetség idejében történik. Ezért nem csodálkozhatunk azon, hogy Péter, noha személyesen megélt számos csodát, éppen erre teszi a hangsúlyt Jézus szolgálatáról szólva: „igen biztos nálunk a prófétai beszéd” (2Pt 1:19).

Olvassuk el Mt 3:7-12 verseit! Mit üzent János a vezetőknek? Milyen remény csillan meg számukra a kemény szavak ellenére is?

Figyeljük meg, mennyire Jézus van a középpontjában János minden mondandójának! Mindennek, ami Jézusról szól, hogy ki Ő és mit fog tenni. Habár örömhírt hirdetett, világossá tette, hogy lesz végső ítélet, szét lesz választva végül a gabona és a polyva, mégpedig az által, akiről a próféciák szólnak. Ebből is látjuk, mennyire nem elválasztható az evangélium az ítélettől. Jó példája mindez annak is, hogy a Biblia összefüggő eseményként szemléli Jézus első és második eljövetelét, ahogy Jánosnál is láthatjuk; az első eljövetel közvetlen összefüggésében beszél Jézus második eljövetelről is.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 2. negyedév

Máté evangéliuma

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: