Mennek a napok könyörtelen.

Az emlékek közt itt-ott megállunk.

Sír a lélek akkor, mikor fáj,

mert bizony, sokszor hibázunk.

A lélek álmodó csendjében

jajdul egy régi fájdalom:

nem úgy akartam én akkor…

De… De mást diktált az alkalom.

– Hány „Nem így akartam!” kiált,

és fáj, fáj. Uram előtt sírok.

– Péteri percek. Uram! Te tudod…

Én szeretlek. De mégis elbukom.