A MEGMENTŐ IMMÁNUEL

Mit jelent Jézusnak az a neve, hogy „Immánuel” (Mt 1:20-23)?

Miért jött el Jézus a földre, hogy „velünk” legyen? Először is, azért, hogy visszaszerezze az Ádám által elveszített uralmat (Róm 5:12, 15). Egy pillanatra felvillan előttünk Jézus királyi lénye (uralma), amikor fellelkesítette a tömeget (ötezren akarták királlyá koronázni) és amikor a gyerekek hozsannát énekeltek neki (annak szóló dicséret, aki megmenti a népet az ellenségeitől). Láthatóvá vált a teremtett világ feletti hatalma és az, hogy képes volt megtört embereket ismét egésszé, egészségessé tenni (például a vakon született férfit és a tizenkét éve vérfolyástól szenvedő nőt), vagy a természet erői feletti hatalma, mint amikor lecsendesítette a vihart és megparancsolta a hullámoknak meg a szélnek, hogy álljanak el.

Másodszor azért jött, hogy ítéletet hozzon és lerontsa az ördög munkáit (Jn 9:39; 1Jn 3:8). Milyen gyakran tűnődünk azon, hogy miért lehet sikeres a gonosz? Jézus nem hagyja szó nélkül az igazságtalanságot, és biztosít, hogy már közel a vég. Az ördögök elismerték, hogy Jézusnak hatalma van felettük. Gyakran hangosan kiáltották, hogy ki is Ő valójában, időnként még mielőtt Jézus ezt kész lett volna felfedni. Békével töltötte el a démonoktól gyötört embereket és visszaadta a józan eszüket, amikor mások rettegve menekültek előlük.

Harmadszor, Jézus azért jött a világra, hogy megkeresse és megtartsa azt, aki elveszett (Lk 19:10) és elvegye a bűneit (Jn 1:29). Hozzánk hasonlóvá lett, hogy hűséges Főpapunkként helyreállítsa a kapcsolatunkat Istennel (Zsid 2:17). „Leszámolni a bűnnel, megmenteni az embereket tőle, kegyelmet, bűnbocsánatot, megigazítást és megdicsőülést adni nekik – ez mind célja volt annak az egy szövetségnek kezdettől fogva, és most Jézus Krisztusban beteljesedett” (N. T. Wright [2009-09-25]: Justification: God’s Plan and Paul’s Vision. Kindle Locations 1462-1463: InterVarsity Press, Kindle Edition).

Végül pedig Jézus azért jött, hogy megmutassa, milyen Isten; hogy kinyilatkoztassa nekünk – és a figyelő világegyetemnek –, milyen Isten jelleme valójában (Jn 14:9).

Krisztus földre jöttének itt felsorolt okai hogyan gazdagíthatják (és kell is, hogy gazdagítsák) az életünket meg a hitünk útját?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 1. negyedév

Lázadás és megváltás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: