A BŰNESET, 2. rész

Ádám és Éva megteremtésekor Isten kijelentette, hogy saját képére és hasonlatosságára alkotja meg őket (1Móz 1:26). A Sátán által bevetett „horgon” pedig az volt a csali, hogy ha esznek a tiltott fa gyümölcséből, olyanok lesznek, „mint az Isten”. Pedig már akkor is Istenhez hasonlóak voltak, mert az Úr a saját képére teremtette meg őket. Szomorú, hogy a kísértés hevében megfeledkeztek erről a szent igazságról.

Ráadásul éppen Isten látta el őket élelemmel. Ádám és Éva lázadásának részét képezte az is, hogy eldöntötték: elfogyasztják azt, ami kívül esett az Isten által megállapított határokon. Ez olyan, mintha valaki meghívna ebédre, de ahelyett, hogy az asztalra feltálalt ételeket fogyasztanánk, elkezdenénk keresgélni a szekrényben vagy a hűtőben, amíg nem találunk valamit, amire éppen fáj a fogunk. Ez sértés lenne a vendéglátók számára, sőt azt is bizonyítaná, hogy nem értékeljük velük a kapcsolatot.

A kísértő állította, hogy ha Éva eszik a gyümölcsből, megnyílik a szeme. Mit látott az első emberpár, amikor valóban megnyílt a szemük? Mit szimbolizált az új látás (1Móz 3:4-7)?

Évát lenyűgözték az érzékei (1Móz 3:6). A fa csodaszép volt, és miközben fogát a gyümölcsbe mélyesztette, azt képzelte, hogy a létezés magasabb fokára lép. Amikor tapasztalatáról beszámolt Ádámnak, igen, megnyílt a szemük (7. vers) – csakhogy elszégyellték magukat attól, amit láttak.

Nem értékelték, hogy Istentől kaptak meg minden jót, inkább emberi megoldást kerestek az emberi szükségletre (ami ebben az esetben az étvágyat jelentette), ez volt itt az egyik fő dolog. Isten már korábban kirendelte számukra az ételt, biztosította a menüt. Amikor a tiltott fáról ettek, kiléptek az Úr által kijelölt területről, amivel bizalmatlanságukat fejezték ki, mintha Isten nem adott volna meg nekik mindent, tekintettel az egyedi körülményekre.

Milyen „tiltott gyümölcs” (ami gyakran olyan csábítónak, tetszetősnek és ígéretesnek tűnik) kínálja magát nekünk ma? Hogyan tanulhatunk meg nem beleesni ugyanabba a hibába, mint ősszüleink, amikor erős kísértéssel, ámítással találjuk szemben magunkat?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 1. negyedév

Lázadás és megváltás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: