TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Nem tudjuk, hogy miért ütötte fel a fejét a bűn Luciferben. Ellen White leírja, hogy „Lucifer lassanként helyt adott az önfelmagasztalás vágyának” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 9. o.). Egy tökéletes teremtményben történt meg ez, ami jól mutatja a szabad akarat valóságát és azt, hogy a szabad választás Isten kormányzásának részét képezi. Isten minden értelmes lényt jónak teremtett meg – erkölcsi lények voltak, jó, erkölcsös természettel. Semmi nem hajlott bennük a bűn felé. Hogyan indult el mégis a bűn Luciferben? Erre az a felelet, hogy nincs rá válasz. Nincs mentség a bűnre. Ha találhatnánk bármilyen mentséget rá, akkor végeredményben Istent lehetne felelőssé tenni miatta. Emberként megszoktuk az ok/okozat kapcsolatokat. Csakhogy a bűnnek nincs oka, egyszerűen nincs rá indok. Irracionális, értelmetlen. Lucifer nem tudta igazolni tetteit, főként nem ő, aki olyannyira élvezte Isten kegyét. Valahogy azonban rossz útra tért és visszaélt a szabad választás lehetőségével. Ő, aki „fényhordozó” volt, Sátánná, „ellenséggé” lett. Sok mindent nem értünk, annyit azonban világosan kell látnunk, hogy milyen óvatosságra kötelez a szabad akarat és szabad választás szent ajándéka!

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Az irigységnek komoly szerepe volt Sátán Isten elleni lázadásában. Saját tapasztalataink szerint miért és hogyan lehet különösen romboló ez az érzés? Hogyan tanulhatunk meg küzdeni ellene?

2. Gondolkodjunk még a szabad akarat és a szabad választás nagyszerű ajándékán! Hogyan élünk vele nap mint nap? A helytelen döntések milyen rettenetes következményeit ismerjük? Hogyan tanulhatjuk meg jól használni a szabadságunkat?

3. Mi a törvény szerepe a szabad akarat összefüggésében? Már annak is a szabad akarat valóságáról kell tanúskodnia, hogy Istennek van törvénye. Végtére is, ugyan mi lenne az erkölcsi törvény szerepe erkölcsi lények nélkül, akik választhatják a törvény betartását? Mi minden következik abból, hogy van törvény? Mit mond ez az emberi szabadságról?

4. A világ bizonyos részein sokan tagadják az ördög létét. Miért ellentétes ez a legalapvetőbb bibliai értelmezéssel?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2016. 1. negyedév

Lázadás és megváltás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: