Jeremiás könyvének tanulságai

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Jeremiás 2:13; 6:20; 7:1-10;

10:1-15; 23:1-8; Máté 9:12

„Íme, eljőnek a napok, azt mondja az Úr, és támasztok Dávidnak igaz magvat, és uralkodik, mint király, és bölcsen cselekszik és méltányosságot és igazságot cselekszik e földön” (Jer 23:5).

Elérkeztünk a Jeremiásról szóló tanulmányunk végéhez. Jó kirándulás volt: sok dráma, érzelem és hallatlan energia jelent meg a próféta életében. A többi prófétához hasonlóan Jeremiás sem légüres térben írt: üzenete az Úrtól származott és a népnek szólt meghatározott időben és helyen, konkrét körülmények között.

Mégis, bármennyire eltérő körülmények voltak napjainkhoz képest, akik Jeremiás könyvét olvasták, megállapíthatják, hogy az alapelvek Isten népe számára ugyanazok minden időben. Ilyen alapelvekről beszélhetünk: hűség Istenhez, parancsolatainak megtartása, a szív tisztasága, szemben az üres és értéktelen vallási szokásokkal, amelyek az embereket hamis önhittség állapotában hagyják. Fontos irányelv még az emberek hozzáállása, hogy hallgatnak-e a megtérés lehetőségére, még akkor is, ha ez nem az, amit hallani szeretnének. Ilyen még az igazi ébredés és reformáció, valamint az Istenben és az Ő ígéreteiben való hit a test dolgai helyett. A listát tovább lehetne folytatni… Ezen a héten néhány tanulságra figyeljünk fel, amelyet Isten szeretetének kinyilatkoztatásából ismerünk, amelyet népe felé kinyilvánított – még a komoly figyelmeztetések között is –, hiszen azért adta az Úr ezeket, hogy az emberek tetteinek a következményeire hívja fel a figyelmet.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 4. negyedév

Jeremiás próféta

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: