SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 16:3; 4Mózes 16:13;

Jeremiás 40:7-16; 41–44

„Ők pedig mondának, Jeremiásnak: Az Úr legyen ellenünk tökéletes és igaz tanúbizonyság, ha nem mind ama beszéd szerint cselekszünk, amellyel elküld téged mi hozzánk az Úr, a te Istened” (Jer 42:5).

E heti tanulmányunk Jeremiás próféta munkásságának záró szakaszához vezet el. A befejezés nem az, hogy „boldogan éltek, amíg meg nem haltak”. Bizonyos értelemben úgy is összefoglalható az e heti tanulmányunk, amely Jeremiás könyvének gerince, ha azt mondjuk, hogy itt található a kegyelem ígéretének relatív korlátozása. Úgy kell értenünk, hogy a kegyelem nem fogja azokat megmenteni, akik kategorikusan elutasítják. Nem az számít, hogy az Úr hányszor szólt hozzájuk, felajánlva nekik a kegyelmét, a védelmét, a bűnbocsánatot, a békét és a jólétet, hanem az, hogy a hűséges maradék elfogadta Isten ajánlatát.

Mi a helyzet Jeremiással? Élete és munkássága emberi szempontból jelentéktelennek tűnt. A „könnyező prófétának” sokat kellett szenvednie, még azt követően is, hogy a figyelmeztetések beteljesedtek, mivel az emberek bűnös, pogány viselkedésükkel lázadtak és nyíltan szembe fordultak a prófétával, ezáltal megvetették az Úr szavát.

Mennyire óvatosnak kell lennünk! A kegyelem olyan ajándék, amely az arra méltatlanoknak adatott, de nem nyerhetik el azok, akik nem fogadják el.