A SÍNAI-HEGYI SZÖVETSÉG

Hogyan jött létre az Izrael és Isten közötti szövetség a Sínai-hegyen (2Mózes 24)?

Mózes és néhány vezető elment a Sínai-hegyhez. Áron és fiai a papokat képviselték, a hetven vén pedig a népet. A Mózest követő férfiaknak meg kellett állniuk kissé távolabb a hegytől, kizárólag Mózes léphetett Isten közelségébe. Amikor Mózes visszatért, megerősítette a szövetséget az egész néppel. Kihirdette, amit az Úr mondott neki, és a nép a következő szavakkal válaszolt: „Mindazokat a dolgokat, amelyeket az Úr parancsolt, megcselekesszük” (2Móz 24:3).

Természetesen a bibliai történelem során láthatóvá vált, valamint saját tapasztalatunk is megmutatja, hogy egészen más megígérni az engedelmességet, és más hittel alárendelni magunkat Isten hatalmának, aki kegyelmét biztosítja, hogy azt tegyük, amit megfogadtunk.

Olvassuk el Zsid 4:2 versét! Ez a szöveg mi módon értelmezi Izrael bukását? Hogyan kerülhetjük el ugyanezt a tévedést?

Egyedül csak hit által ragadhatjuk meg az ígéreteket és lehetünk engedelmesek. Az engedelmességet az Isten törvényéhez való hűség fejezi ki. A törvényhez való hűség nem áll ellentétben az örök szövetséggel sem ma, sem Mózes idejében. A törvénnyel és a szövetséggel kapcsolatban a leggyakoribb félreértés Pál szavainak az értelmezését érinti. A probléma ott van, ha nem vesszük figyelembe, hogy írásában Pál a judaizálók ellen lépett fel. Ők a törvény iránti engedelmességet a vallás központi elemévé akarták tenni, Pál ezzel ellentétben Krisztust és az Ő igazságát emelte ki.

Hányszor mondtad már: „Mindent megteszek, amit az Úr kér!” – és később mégis elbuktál? Ez a szomorú valóság hogyan teszi a kegyelem ígéretét még értékesebbé? Milyen reménységünk lenne enélkül?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 4. negyedév

Jeremiás próféta

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: