TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Jer 18:11-17 verseiben az Úr azt mondja népének, hogy álljanak le azzal, amit csinálnak. A 11. vers szerint „Nosza, térjetek meg, ki-ki a maga gonosz útjáról, és jobbítsátok meg útjaitokat és cselekedeteiteket!” A 12. versben alapvetően elmondja az Úr, hogy tudja, nem fognak hallgatni figyelmeztetéseire és intéseire, hanem továbbra is „gonosz szívük hamisságát cselekszik”. Aztán közli velük azt is, hogy mit fog tenni az engedetlenségük miatt. A sok közül ez az egyik hely a Bibliában, ahol megmutatkozik, hogy noha Isten előre ismeri a szabad döntésünket, semmilyen módon sem befolyásolja azt. Végül is, miért könyörgött volna nekik, hogy térjenek le gonosz útjaikról, ha nem állna szabadságukban engedelmeskedni neki? Miért büntetné meg őket engedetlenségük miatt, ha nem lenne meg a szabadságuk arra, hogy engedelmeskedjenek? Egyértelmű, hogy az Úr már előre, pontosan tudta, milyen döntéseket hoznak majd meg. Ezt a fontos igazságot megtaláljuk például 5Móz 31:16-21 verseiben is. Még mielőtt Izrael népe belépett volna az Ígéret Földjére, az Úr elmondta Mózesnek, hogy tudja: a nép „más istenekhez fordul, és azoknak szolgál” majd (5Móz 31:20). Itt még további bizonyíték található arra, hogy Isten előzetes ismerete nem befolyásolja a szabad döntéseinket.

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Időzzünk még a csütörtöki tanulmányunk végén levő utolsó kérdésnél! Ki nem hallott már olyan emberekről, akik azt mondták, hogy ők ezt vagy azt tették, mert az Úr mondta nekik? (Milyen választ adhatnál annak, aki ezt állítja?) Bár nem kétséges, hogy Isten vezet minket, milyen módon tesztelhetjük a vezetést, hogy megbizonyosodjunk arról: tényleg az Úrtól származik?

2. Jeremiás azt mondta, hogy az Úr szava olyan, mint az „égő tűz a csontokban”. Milyen módon tarthatjuk életben ezt a tüzet magunkban?

3. A heti tanulmányunk bibliaverseiben található üzenet segít megérteni, hogy mit foglal magában a reformáció és a megújulás. (Végül is, nem ez volt az, amit az Úr keresett a népében?) Tehát, miért annyira fontos bűnösségünk tudata a megújulás szempontjából? Ezek ismeretében, a lelki megújuláshoz miért létfontosságú a kereszt és az általa felkínált reménység?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2015. 4. negyedév

Jeremiás próféta

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: