JEREMIÁS LELKI SZENVEDÉSE

A próféták feladata az volt, hogy Isten üzenetét továbbítsák, és nem az, hogy számolgassák, mennyien fogadták el azt. A próféták számára a legnagyobb fájdalmat jelentette, amikor a nép visszautasította Istent. Azok száma kevésnek bizonyult, akik elfogadták a próféták üzenetét. Noha nem tudjuk, mennyi volt a föld lakossága Noé idejében, egyértelműen megállapíthatjuk, hogy az emberek többsége visszautasította Isten hívását, mivel csak kevesen mentek be a bárkába. A történelemben ez gyakran megismétlődött.

Olvasd el Jer 20:1-6 verseit! Milyen fogadtatásra talált a próféta üzenete?

Ahhoz, hogy megérthessük, mi is történt valójában, csak azokat a szavakat kell elolvasni, amelyeket Jeremiás prófétált, amelyek bajba sodorták őt e fontos vezető előtt, Pashúr papnál. Jeremiás 19. fejezetében a prófécia így kezdődik: Isten „veszedelmet hoz erre a helyre” (3. vers), „fegyverrel ejtem el őket ellenségeik előtt… holttesteiket pedig az ég madarainak és a mezei vadaknak adom eledelül” (7. vers) és Júda népe megeszi egymás húsát (9. vers).

Jeremiás szenvedéstörténete elkezdődött, amelyet hűséges szolgája és egyben sorstársa, Bárúk jegyzett fel. Ítéletet hirdetett a templom és a város ellen. A főpap, Pashúr számára istenkáromlásnak tűnt Jeremiás jövendölése. A törvény alapján megvesszőztette (5Móz 25:1-3) Jeremiást, majd kalodába záratta, amely még a korábbiaknál is fájdalmasabb volt. A kaloda mint kínzó eszköz arra szolgált, hogy lelkileg megtörje Jeremiást. Azonban Isten szolgája nem tört meg, sőt erősebbé vált! Majd bekövetkezett Pashúrnak és családjának borzalmas sorsa, amely elrettentő példa lett azok előtt, akik látták őket a fogság rabláncaiban szenvedni. Ez az első hely Jeremiás könyvében, ahol Babilonra mint a fogság helyére utalás történik. (A fejezetek, sőt az események sincsenek kronológiai sorrendbe állítva.)

Képzeld el, hogy valami hasonlót prófétálnak rólad! Mit gondolsz, mi lenne az első reakciód? Mit tennél ekkor (lásd ApCsel 2:37)?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 4. negyedév

Jeremiás próféta

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: