KÉTSÉGBEEJTŐ HELYZET

Olvasd el Jer 14:1-10 verseit! Mi történik itt?

Aszály sújtotta az országot, város és falu, szegény és gazdag egyaránt szenvedett a szárazságtól. Az állatvilág sem bírta már víz nélkül. A városok előkelőségei a kapukban várták vissza szolgáikat, hátha felleltek valahol vizet. Ám a források kiapadtak, nincs víz, nincs kenyér, megszűnik az élet. A nyomor napról napra fokozódott. Az emberek gyászruhába öltöztek és némán a földre tekintettek. Majd hirtelen térdre borultak és kétségbeesett ima szakadt fel belőlük.

Ilyen súlyos természeti katasztrófa idején megszokott volt a jeruzsálemi templomba zarándokolni (Jóel 1:13-14; 2:15-17), böjtölni és különleges áldozatokat bemutatni Istennek.

Jeremiás tapasztalta népének buzgóságát, de jól tudta, hogy nem Isten kellett nekik, csupán a víz! Ez még inkább szomorúsággal töltötte el a prófétát. Jeremiás is a könyörgők között volt, azonban neki nem a víz kellett, hanem Isten kegyelme és jelenléte. Rádöbbent, hogy a nagy katasztrófának nincs vége, csupán most kezdődik, ez még csak a nyitánya. Isten belelát népe szívébe, és tudja, ha most megkegyelmez Izraelnek és megszűnik az aszály, azonnal eltűnik a bűnbánat is. Az emberek mindent megtesznek, hosszú jeruzsálemi zarándoklatra indulnak, imádkoznak, böjtölnek, gyászruhát vesznek magukra, áldozatot hoznak, de egyet nem tesznek meg: nem hajlandóak megtérni! Az emberek csak a nehézség következményeit akarták megszüntetni, nem az okot, ami valójában a bűnük és az engedetlenségük volt.

Olvasd el Jer 14:11-16 verseit! Hogyan értjük meg a mondanivalóját?

Isten megtiltja Jeremiásnak az imádságot. „Ne könyörögj e népért, az ő javára” (Jer 14:11). Pedig a közbenjáró imádság egyik legszebb részét láthatjuk Jeremiás imádságában: „Ha bűneink ellenünk tanúskodnak: cselekedjél Uram a te nevedért, mert temérdek a mi törvényszegésünk és vétkeztünk ellened” (Jer 14:7)! Habár a Biblia azt tanítja, hogy „szüntelen imádkozzatok” (1Thessz 5:17), ebben az esetben az Úr, aki kezdettől ismeri a véget, felfedi Jeremiás előtt, mennyire bűnös és romlott is ez a nép. Természetesen Isten ismeri a jövőt, de mi nem. Az Újszövetség felhívása, hogy imádkozzunk még ellenségeinkért is, nem veszít semmit a jelentőségéből.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 4. negyedév

Jeremiás próféta

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: