Mózes első könyve kezdeti fejezeteitől A jelenések könyve utolsó fejezetéig a Biblia két lehetőséget vázol fel arra, hogyan éljünk: vagy követjük az Urat teljes szívünkből és lelkünkből, vagy nem. Jézus elmondta, méghozzá olyan szavakkal, amelyeken néhányan megütköztek: „Aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem velem gyűjt, az tékozol” (Lk 11:23, RÚF). Ez teljesen egyértelmű kijelentés a lelki valóságról, ami több annál, mint amit szabad szemmel láthatunk vagy amit józan ésszel megérthetünk. Ez már a nagy küzdelem területe, a maga teljes valóságában. Mégis, bizonyos értelemben Jézus nem mond itt semmi újat vagy radikálisat, mert ez mindig is így volt.

Olvasd el Jer 17:5-10 verseit! Milyen fontos lelki alapelveket találunk itt, különösen a Krisztus és Sátán közötti nagy küzdelem fényében?

E szavak elsődleges jelentése valószínűleg visszatükrözi Júda politikai bizonytalanságát. Az Úr meg akarta értetni velük, hogy egyedüli segítségük benne van. Nem politikai és katonai erőkben kell bízni, amit ugyan megtanultak, de már túl későn. Isten felhasznál embereket, hogy segítsenek nekünk, de bizalmunkat belé kell helyeznünk. Sosem ismerjük teljesen mások indítékait, de mindig tudhatjuk Isten ránk vonatkozó szándékait.

Jó okkal figyelmeztet Jer 17:9 a szív csalárdságára. Az eredeti héber szöveg azt mondja, hogy a szív csalárdabb mindennél. A bűn szörnyű fizikai tünetei nem olyan borzalmasak, mint a morális és lelki hatások. A gond az: a szívünk oly mértékben csalárd, hogy nem tudjuk felmérni, mennyire rosszak ezek a hatások. Jeremiás idővel a saját bőrén tapasztalta, hogy mennyire gonoszak lehetnek az emberi szándékok.

Hogyan tanulhatunk meg jobban bízni az Úrban, mint korábban? Milyen hitbeli lépéseket tehetünk ma, hogy azt tegyük, ami helyes az Úr szemében?