Mi lett Jeruzsálemből és az országból Isten üzenetének visszautasítása után? Jer 39:8-9

Minden, amire Isten korábban intette őket, hogy meg fog történni, az pontosan be is következett. Minél kevésbé fogadták el a figyelmeztetéseket, annál valóságosabbá vált számukra, amikor bekövetkezett. Melyikünk nem tapasztalt már valami hasonlót? Az Úr figyelmeztet bennünket, hogy ne tegyünk meg valamit, mert máskülönben ez és ez fog történni, de mi ennek ellenére megtesszük, és amire figyelmeztettek bennünket, az be is következik.

Milyen üzenetet találunk Jer 23:2-8 verseiben? Milyen reménységet adott ez a népnek ott?

A következmény lesújtó: mindenfelé halottak, a város és a szent templom felégetve, Jeruzsálem kőfalai megüszkösödött romhalmazzá váltak. A zsidó népnek akkor el kellett volna tűnnie a történelemből, mint ahogy abban a korban eltűnt sok más nemzet is, akik hasonló megpróbáltatásokon mentek át.

Az Úrnak azonban más tervei voltak. A fenti versekből (és egyéb prófétai írásokból) megértjük, hogy az Úr reményt kínált fel, miszerint nem minden veszett el, ugyanis a maradékot megtartja, akik visszatérnek majd, és rajtuk keresztül az ígéretek beteljesednek. Ez arra mutat rá, hogy – a pusztulás és romlás figyelmeztetésén túl – a próféták adták az egyetlen reményt a népnek.

„Azok a pusztulást és halált hozó sötét évek, amelyek Júda országának végét jelezték, a legbátrabb embert is kétségbe ejtették volna, ha Isten szolgái nem hirdetnek bátorító üzenetet profetikus kinyilatkoztatásaikban. Jeruzsálemben Jeremiás, a babiloni udvarban Dániel, a Kébár partján pedig Ezékiel által tette világossá szándékát az irgalmas Isten, és biztosította választott népét, hogy kész teljesíteni Mózes írásaiban megörökített ígéreteit. Amit mondott, megcselekszi – biztosan megteszi – azokért, akik hűségesek hozzá. Isten Igéje ťélő és maradandóŤ (1Pt 1:23)” (Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, 288. o.).