Júda tizenkilencedik királya Jójákin lett, Jójákim fia, aki mindössze három és fél hónapot töltött el Dávid trónján. Kr. e. 598-ban megérkezett Jeruzsálem falai alá Nabukodonozor, és az akkor tizennyolc éves fiatal királyt fogságba vitette anyjával, feleségeivel és sok ezer más előkelő fogollyal együtt. Rabságának harminchetedik évében, Kr. e. 561-ben Nabukodonozor utóda Evil-Meródak megkegyelmezett Jójákinnak, és a babiloni király asztalánál foglalhatott helyet, így a rabruha helyett királyi köntöst ölthetett magára (lásd 2Kir 25:27-30; Jer 52:31-34). Gyermekei is ott voltak a királlyal Babilonban, akiknek – Jeremiás jövendölése alapján – le kellett mondaniuk Dávid trónjáról.

Olvasd el Jer 29:1-14 verseit, az Úr szavát Jeremiás által, miután Jójákin királyt és családját fogolyként elhurcolták Jeruzsálemből. Még ilyen tragédia közepette is miként nyilvánul meg Isten szeretete és kegyelme?

A Biblia leghíresebb versei között tartjuk számon a következőt: „Mert én tudom az én gondolatimat, amelyeket én felőletek gondolok, azt mondja az Úr: békességnek és nem háborúságnak gondolata, hogy kívánatos véget adjak néktek” (Jer 29:11). Látható a közvetlen kapcsolat: az Úr beszél Jeremiáson keresztül Júda foglyaihoz, akik megtapasztalták, hogyan lehetetleníti el életüket a babiloni hódítás. Nem számít, mennyire rossz helyzetben voltak, mert az Úr azt akarta, hogy meglássák, mennyire szereti őket és a javukat akarja. Figyelembe véve a rémisztő körülményeket, bizonyára szívesen fogadták a reményteljes ígéreteket. Így még a figyelmeztetések és fenyegetettség ellenére is a népnek megadta a jövő és remény ígéretét. Milyen fontos lehetett számukra ez a bátorítás, főként a szenvedés időszakában!

Jövő és remény? Milyen ígéreteket kérhetünk az Úrtól a jövőre és reményre vonatkozóan, a jelenlegi helyzetünk ellenére? Mit jelent ez?