HAMIS ESKÜ

Jer 5:1 versében az Úr azt kéri az emberektől, hogy fussanak végig az utcákon és nézzék meg, „ha van-e valaki, aki igazán cselekszik, hűségre törekszik, és én megbocsátok néki!” Ez két történetet juttathat eszünkbe. Az egyik történet egy ókori görög filozófusról szól a Kr. e. IV. századból, név szerint Diogenészről, aki a legenda szerint fényes nappal sétált lámpással a kezében kiáltva, hogy keres egy igaz embert. A másik történetet mindannyian ismerjük és igaznak tartjuk, ez pedig Ábrahám története, amikor Isten azt mondja a pátriárkának, ha talál ötven igaz embert, nem pusztítja el a várost.

Isten Jeremiáson keresztül küldött üzenetének lényege abban állt, hogy felfedje, mennyire elterjedt a bűn és a hitehagyás a népe között. Nem akadt szinte senki sem, aki kereste az igazságot és annak megfelelően cselekedett volna. A hűségesek nagyon kevesen voltak.

Olvasd el Jer 5:2-3 versét! Mit mondanak el e versek arról, hogy mennyire romlottak el a dolgok (lásd 3Móz 19:12)?

E versek olyan lényeges dolgot említenek meg, amelyek megjelennek az egész könyvben. Bármilyen mélyre süllyedt bűneibe a nép, sokan úgy vélték, hogy hűségesen követik az Urat. A nevét mormolták, de „hamisan”, a „hűség, egyenesség és igazság” helyett, amit az Úr parancsolt nekik (Jer 4:2). Az intő jelekre nem figyeltek az emberek, úgy élték mindennapjaikat, vallásos életüket, mintha minden rendben lenne közöttük és Isten között, de valójában semmi sem volt rendben.

Tévedésük és megcsalatásuk mélysége Jer 7:4 versében látható, ahol az emberek hamis vigaszt kerestek ezekben a szavakban: „HEKAL YHVH HEKAL YHVH HEKAL YHVH HEMMA! („Az Úr temploma, az Úr temploma, az Úr temploma ez!”) Mintha a templom birtoklására lenne szükségük, hogy ezáltal biztosítsák: minden rendben van az életükben. Megtörténik, hogy válságban vagyunk, de amikor krízisben élünk és ezt nem ismerjük fel, az még reménytelenebb helyzet.

Mi mint adventisták – azokkal a csodálatos igazságokkal, amelyekkel rendelkezünk –, hogyan lehetünk biztosak abban, vajon nem válunk-e ugyanannak a megtévesztésnek az áldozataivá: amikor elhisszük, hogy különleges elhívásunk elég a megváltásra?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 4. negyedév

Jeremiás próféta

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: