TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Luther Márton 1532-ben Jeremiás könyvéhez írt kommentárjának előszavában így fogalmazott a prófétával kapcsolatban:

„Jeremiás szomorú próféta volt, siralmas és nehéz időkben élt, és ezen felül igen nehéz volt a prófétai szolgálata, mert több mint negyven esztendőn keresztül küzdött, vívódott rosszindulatú, csökönyös emberekkel. Látszólag nem sok eredményt ért el, mert azt tapasztalta, hogy ellenfelei egyre gonoszabbá váltak, többször meg akarták ölni Jeremiást; sok csapással sújtottak rá a prófétára. Megélte azt, hogy saját szemével látta az országának a pusztulását és a népének fogságba vitelét” (Luther Márton Biblia. Budapest, Ráday Könyvtár, 3-8. o.).

„Jeremiás negyven esztendeig állt a nép előtt az igazság és jogosság tanúbizonyságaként, a példátlan hitehagyás éveiben saját életével és jellemével szemléltetve az egyedül igaz Isten tiszteletét. Jeruzsálem rettenetes ostromai idején Jahve szócsöve volt. Meg kellett jövendölnie Dávid házának bukását és a Salamon által épített templom elpusztulását. Amikor bátor beszédéért börtönbe vetették, akkor is világosan szólt az előkelő körök bűnei ellen. Megvetették, gyűlölték, elutasították, de végül látta a katasztrófát meghirdető prófécia szó szerinti teljesedését, és osztozott a megítélt város pusztulását követő bánatban és szomorúságban” (Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, 255. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Az egyik legszomorúbb dolog, amelynek bennünket, ma élő adventistákat el kell gondolkoztatnia, hogy Isten figyelmeztette Jeremiást: ellenállással találkozik a saját népe részéről.

2. Olvasd el újra Jer 1:17-19 verseit! Kik harcolnak ellene? Milyen félelmetes üzenet van ebben számunkra? Milyen a hozzáállásunk a prófétai szóhoz, különösen akkor, amikor az számunkra kedvezőtlen?

3. Hogyan fejezik ki Ellen White fent idézett szavai azt a félelmetes igaz-ságot, hogy akiknek feladata lett volna az igaz Isten szavait közvetíteni a világnak, éppen ők voltak azok, akik támadták Isten szócsövét és harcoltak ellene (lásd Préd 1:9)?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 4. negyedév

Jeremiás próféta

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: