A SAMÁRIAI ASSZONY

Jézus korában az ókori Izraelt három tartományra osztották: Galileára, Samáriára és Júdeára. Samária Galilea és Júdea között helyezkedett el. A samaritánusok imádták Izrael Istenét, viszont idegen országok pogány isteneit is. Samária ideális kezdő misszióterület volt az apostolok számára, mert földrajzilag közel volt Izraelhez.

Mit tanulhatunk Jn 4:4-30 szakaszának történetéből arról, hogyan tett Jézus bizonyságot azoknak, akik nem voltak zsidók? Hogyan lépett túl a tradíció szabta kereteken azért, hogy hasson erre az asszonyra?

A samaritánus asszony figyelt, jól ismerte népe történelmét és értelmes kérdéseket tett fel. Kérdéseivel ő irányította a beszélgetést. Jézus viszont azokat a kérdéseit és kijelentéseit választotta, amelyek lelki értelemben az asszony hasznára lehettek. Egyedül akkor változtatta meg a beszélgetés menetét, amikor mondta az asszonynak, hogy vigye oda a férjét, pedig tudta: nem volt férjnél és már több férfivel élt. Még ha ettől a nő kényelmetlenül is érezte magát, Jézus számára ez a kérés nyitott utat arra, hogy felvegye vele a kapcsolatot. Így Jézus eredményesen tudott bizonyságot tenni neki.

Arról sem szabad megfeledkeznünk, amiről Jn 4:27 verse számol be. A tanítványok megdöbbenve látták, hogy Jézus az idegen asszonnyal beszélget. A Mester több zsidó szokást is áthágott: először is, inni kért a samaritánus nőtől, másodszor egyedül maradt vele. Izraelben egy férfit nem láthattak egyedül egy nővel, csak ha családtagja volt az illető. Izraelben Jézus a zsidó szokások szerint élt, Samáriában viszont, kívül a zsidók területén, már nem kötötték azok a tradíciók. Másutt azt is láttuk, hogy Jézus különbséget tett az emberi hagyományok meg Isten parancsai és törvényei között.

Milyen messze vagyunk hajlandóak elmenni a „komfortzónánktól” mások szolgálata érdekében? Milyen messze kellene elmennünk?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 3. negyedév

Misszionáriusok

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: