ESZTER A KIRÁLYI UDVARBAN

Olvassuk el Eszt 2:10, 20 verseit! Milyen helyzeteket teremthet, ha az embernek el kell titkolnia nemzetiségi és vallási hovatartozását, legalább egy ideig?

Olvassuk el Jn 4:1-26 szakaszában azt a történetet, amikor Jézus a samáriai asszonnyal beszélget Jákób kútjánál. Miért mondta el Jézus neki olyan világosan, hogy Ő a Messiás, miközben saját népe tagjai között nem nyílt meg ilyen könnyen? Hogyan segít ez a történet talán jobban megérteni azt, amit Márdokeus Eszternek tanácsolt?

Márdokeus kétszer is figyelmeztette Esztert, hogy ne fedje fel nemzetiségét, sem családi hátterét. Ezen bizonyos kommentátorok fennakadnak, megkérdőjelezve az efféle rejtőzködés szükségességét, főként olyan időszakban, amikor a zsidó nép nem tapasztalt fenyegetést. Vajon nem tehetett volna bizonyságot Eszter a pogányok között az Istenéről, ha nyíltan megvallja, kicsoda valójában, és ki az az Isten, akit imád? Vagy lehetne azzal érvelni, hogy a zsidóknak nem volt hitele a perzsa udvarban, ezért ha tudomást szereznek nemzetiségi hovatartozásáról, nem juthatott volna a király elé, amikor népéért kellett közbenjárnia? Úgy tűnik azonban, hogy Márdokeus még a fenyegető helyzet előtt figyelmeztette Esztert: ne beszéljen a származásáról. A Biblia nem számol be róla, hogy mi indította erre. Viszont Jézus példája is arra utal, hogy az embernek nem kell minden körülmények között egyszerre mindent felfedni. A megfontoltság erény!

Vajon miért beszélt Jézus olyan nyíltan a samáriai asszonnyal, a saját népével azonban nem?

„Messzemenő fenntartásokkal kellett szólnia hozzájuk. Amit nem mondott el a zsidóknak, és amit később tanítványai lelkére kötött, hogy tartsák titokban, azt most kijelentette ennek a nőnek. Jézus látta, hogy tudását hasznosítani fogja, és másokat is el fog hozni, hogy részesüljenek kegyelmében” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 149. o.).

Voltál már olyan helyzetben, amikor úgy ítélted meg, hogy jobb, ha nem mondasz el túl sokat a hitedről? Milyen ok vezetett erre? Most, visszatekintve, valamit másképp tettél volna? Ha igen, mit?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 3. negyedév

Misszionáriusok

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: