Ábrahám életét tanulmányozva megfigyelhetjük, hogy Isten hatalmát illetően kemény küzdelmeket vívott a kétségekkel és a hitetlenséggel. A felmenői bálványimádók voltak (Józs 24:2), és talán ez a háttér a magyarázata, hogy miért nem bízott mindig egészen Isten erejében. Kétszer is gyávának mutatkozott, amikor arra kérte Sárát, hogy csak féligazságot mondjon (1Móz 12:11-13; 20:2). Nevetett (1Móz 17:17), amikor meghallotta, hogy fia születik Sárától. Isten azonban a hibái ellenére is felhasználta, mert Ábrahám akarta, hogy az Úr felhasználja. Így az Úr formálni tudta a jellemét.
A sok vándorlás volt Isten egyik módszere arra, hogy reformerré és misszionáriussá alakítsa Ábrahámot. Az utazás már önmagában is nevel. Nyitottá teszi az embert az új gondolatokra és a változás lehetőségeire. Az izraelita istentiszteletnek fontos és megszabott része volt, hogy el kellett menniük Jeruzsálembe. A változások, amelyeket a zarándokok tapasztaltak, amikor nagyobb távolságokat kellett gyalogosan megtenniük, idegen helyeken aludtak, más ételeket ettek, eltérő klímába kerültek és új emberekkel találkoztak, mindezek erősítették a hitüket a sebezhetőségük révén. Isten népének az identitástudatában és tradícióiban való megerősödését segítette az istentiszteleti gyakorlatuk az áldozatokkal és az ajándékokkal, a szent táncokkal, a zsoltármondásokkal.
Ábrahám legalább tizenöt különböző földrajzi területen járt, míg a szülőhelyétől, Urtól elért Hebronig, ahol eltemették. Életében a reformáció és a misszió legtöbb fontos epizódja az útjaihoz kapcsolódott.
Milyen lelki tanulságokkal szembesült Ábrahám az alábbi helyeken?
Mórénál, Sikemben (1Móz 12:6-7)
Hebronban (1Móz 13:18–14:20)
Mamré tölgyesében (1Móz 18:1, 20-33)
Mórija hegyénél (1Móz 22:1-14)
Letöltés |