Vasárnap kora reggel az asszonyok egyetlen céllal mentek Jézus sírjához: be akarták fejezni a temetési szertartást. Elég sok időt töltöttek Jézussal, valójában mégsem értették a történteket. Nyilvánvalóan nem számítottak arra, hogy üres sírt találnak, sem a mennyei hírnökök szavára: „Nincs itt, hanem feltámadt” (Lk 24:6).

Az apostolok cselekedetei első néhány fejezetében legalább nyolc utalás van Jézus feltámadására (ApCsel 1:22; 2:14-36; 3:14-15; 4:1-2, 10, 12, 33; 5:30-32). Miért volt sarkalatos pontja az apostolok igehirdetésének és a korai egyház hitének Jézus feltámadása? Miért fontos ez a számunkra is?

Az asszonyok közvetlen tanúi voltak Jézus feltámadásának. Futottak, hogy elmondják a jó hírt másoknak is, de senki nem hitt nekik (Lk 24:11). Éppen ellenkezőleg: az apostolok a kimerült, gyászoló asszonyok üres fecsegésének tartották a megváltás történetének legnagyobb eseményét (lásd 10-11. versek).

Hamar rá kellett jönniük, hogy mekkorát tévedtek! Krisztus feltámadása alapvető elem Isten megváltási tervében, valamint a keresztény hit és élet egészében. Pál apostol világosan írja: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is” (1Kor 15:14, ÚRK). Azért hiábavaló vagy üres, mert Krisztus feltámadásában van a reménységünk. E nélkül a reménység nélkül a földi életünk végével örökre el is vesznénk. Csakhogy Krisztus élete nem ért véget a sírban, ami hatalmas ígéret arra nézve, hogy a miénk sem fog!

„Ha Krisztus nem támadt fel a halálból, akkor Isten megváltó tetteinek hosszú sora zsákutcában végződik – egy sötét sírban. Ha Krisztus feltámadása nem valóság, nincs bizonyosságunk arról, hogy Isten élő Isten, hiszen a halálé lett volna az utolsó szó. A hit hiábavaló volna, mert tárgya nem bizonyította, hogy Ő az élet Ura. Ha Krisztus valóban halott lenne, a keresztény hit be lenne zárva a sírba Isten végső és legnagyobb önkinyilatkoztatásával – a Fiával együtt” (George Eldon Ladd: A Theology of the New Testament. [Az Újszövetség teológiája.]. Grand Rapids, Wm. 1974, Eerdmans. 318. o.).