„Bement pedig a Sátán Júdásba, akit Iskáriótesnek hívnak, és a tizenkettőhöz tartozott” (Lk 22:3). Kétségtelen, hogy Sátán nagy erőfeszítéseket tett az összes tanítvány megkaparintásáért. A többiekkel ellentétben mi miatt vált Júdás könnyű prédává az ellenség számára?
Lukácstól tudjuk, hogy Jézus egész éjjel imádkozott a domboldalon, mielőtt kiválasztotta a tanítványait (Lk 6:12-16). Hitte, hogy a tizenkét tanítvány Isten ajándéka számára (Jn 17:6-9). Vajon Júdás személye is válasz volt az imákra? Hogyan értelmezhetjük másként a történetet, mint úgy, hogy még Júdás árulásával és hitehagyásával is Isten célja teljesedett (2Kor 13:8)? Júdás valóban igen tehetséges volt, lehetett volna belőle egy másik Pál, ő viszont egészen rossz irányba tartott. Ami számára is Gecsemáné-kertben szerzett tapasztalat lehetett volna, „édenkerti” bukássá vált. „Addig dédelgette… a kapzsiság ördögi lelkületét, míg ez lett a kormányzó, mozgató ereje életének. A Mammon iránti szeretete felülmúlta Krisztus iránti szeretetét” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 2003, Advent Kiadó. 619. o.). Amikor Jézus öt kenyérrel és két hallal jóllakatta az ötezres tömeget, Júdás volt az első, aki felmérte e csoda politikai jelentőségét, és „előállt azzal a tervvel, hogy Jézust akár erőszakkal is tegyék meg királynak” (i. m. 622. o.). Jézus azonban leleplezte ezt a kísérletet, és ezzel kezdődött Júdás kiábrándulása. „Vágyai magas hőfokon izzottak. Kiábrándulásának, csalódásának annál keserűbbnek kellett lennie” (i. m. 622. o.). Egyértelmű: Júdás, mint sokan mások, hitte, hogy Jézus földi királyság megalapítására fogja használni rendkívüli hatalmát, és persze ő jó pozíciót kívánt ebben a birodalomban. Milyen tragikus, hogy a soha meg nem alapított földi királyságban betöltendő posztra vágyódva elveszítette helyét Isten örök, biztosan eljövendő országában! Egy másik esetben, amikor Jézus egyik elkötelezett követője drága illatszerrel kente meg a Megváltó lábát, Júdás pazarlásként értékelte a gesztust (Jn 12:1-8). Ő csak a pénzt látta, és pénzimádata beárnyékolta a Jézus iránti szeretetét. Mivel ennyire lefoglalta a pénz- és a hatalomvágy, a menny felbecsülhetetlen értékű ajándékát is „be akarta árazni” (Mt 26:15). Ettől a pillanattól kezdve „bement pedig a Sátán Júdásba” (Lk 22:3, ÚRK), így veszett el az örökkévalóság számára.
A társadalmi rang, a hatalom vagy a pénz önmagában nem rossz. A probléma akkor kezdődik, amikor ezeknek a dolgoknak (vagy bármi másnak) az árnyéka rávetődik az Isten iránti hűségünkre. Miért fontos mindig alapos önvizsgálatot tartani, nehogy Júdáshoz hasonlóan mi is becsapjuk magunkat?
Letöltés |