SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 3:1-6; Máté 12:30; Lukács 22:39-46,

53; 1Korinthus 15:14; 2Korinthus 13:8

„Szükség az ember Fiának átadatni a bűnös emberek kezébe, és megfeszíttetni, és harmadnapon feltámadni” (Lk 24:7).

Jézus gyerekkorától kezdve tudta: azért érkezett a földre, hogy Atyja akaratát teljesítse (Lk 2:41-50). Atyja iránti teljes és tántoríthatatlan elkötelezettséggel tanított, gyógyított és szolgált. Miután az utolsó vacsorát elfogyasztották, elérkezett az ideje, hogy magára maradjon, megbizonyosodjon Isten akaratáról, elárulják, megtagadják, kihallgassák, keresztre feszítsék, majd pedig győzelmesen feltámadjon a halálból.

Jézus egész életében tudta, hogy a kereszt elkerülhetetlen. Az evangéliumokban sok helyen találjuk a „kell” szót Jézus szenvedéséhez és halálához kapcsolódóan (Mt 16:21; Mk 8:31; 9:12; Lk 17:25; 22:37; 24:7; Jn 3:14). El kell mennie Jeruzsálembe. Szenvednie kell. Meg kell vettetnie. Fel kell emeltetnie és így tovább. Isten Fiát semmi sem téríthette el attól, hogy a Golgotára menjen. Mint Sátántól származó gondolatot (Mt 16:22-23) utasított el bármilyen javaslatot, ami arra vonatkozott, hogy kerülje el a keresztet. Meggyőződése volt, hogy mennie kell, „sokat szenvedni… megöletni, és… föltámadni” (21. vers). Jézus számára a kereszt felé vezető út nem csupán egy lehetőség volt a sok közül, hanem az, amit végig kellett járnia (Lk 24:25-26, 46). Ez az isteni titok része, „amely el volt rejtve örök időktől fogva és nemzedékek óta, most pedig kijelentette az ő szentjeinek” (Kol 1:26).