„Meg van írva: Az én házam imádságnak háza; ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek” (Lk 19:46).

A győzelmes bevonulás után, amikor Jézus sírt Jeruzsálem felett, a Megváltó első dolga volt, hogy elmenjen a templomba.

Lk 19:45-48, Mt 21:12-17 és Mk 11:15-19 versei alapján milyen fontos tanulságot vonhatunk le Jézus tettéből? A beszámolók értelmében hogyan viselkedjünk úgy egyénileg, mint tagjaiként a saját közösségünknek – ami bizonyos tekintetben templom? Ef 2:21

Mind a négy evangélium beszámol a templom megtisztításáról. Míg János az első megtisztítást jegyzi fel (Jn 2:13-25), ami Kr. u. 28-ban, a páska alkalmával történt, a másik három evangélista a második megtisztításról számol be, Kr. u. 31-ből. A templom két megtisztítása mintegy keretet képez Jézus nyilvános szolgálata elején és végén, bemutatva, hogy számára mennyire fontos volt a templom és az ott folyó szolgálat, és milyen stratégiai tervezettséggel hangsúlyozta messiási misszióját és tekintélyét.

Érdekes kérdést vetnek fel Jézus templomi tettei, különösen az, ami a második alkalommal, a halála előtt történt. Tudta, hogy hamarosan meg fog halni, ezért a templom és annak áldozatai nemsokára érvényüket veszítik, üressé válnak, Ő mégis kiűzte azokat, akik kereskedésükkel meggyalázták a helyet. Miért nem hagyott egyszerűen mindent úgy, ahogy volt, a maga romlottságában, hiszen a templom csakhamar szükségtelenné vált, sőt, egy nemzedéken belül le is rombolták?

Habár erre nem kapunk választ, de valószínűleg azért tett így Jézus, mert a templom még akkor is Isten háza volt, ahol bemutatta a megváltás tervét. Bizonyos értelemben mondhatjuk: Jézus közelgő halálával a templomnak és az áldozatoknak fontos szerepe volt abban, hogy segítsék az őszintén hívő zsidókat megérteni: kicsoda Jézus, és mi történt valójában a kereszthalálakor. Vagyis, a templom, ami előrevetítette a megváltás egész művét, sokaknak segíthetett Jézusban meglátni a Bárányt, „aki megöletett, e világ alapítása óta” (Jel 13:8).