A DICSŐSÉGES BEVONULÁS

Jézus Betlehemben született, Názáretben nevelkedett. Tanított, prédikált és gyógyított szerte Galileában, Szamáriában, Júdeában és Péreában. Egy város azonban mindig figyelmének középpontjában állt: Jeruzsálem. Jézus „elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy” (Lk 9:51). Jeruzsálembe való bevonulása a világtörténelem legdrámaibb és legfontosabb hetének nyitójelenete volt. A hét kezdetén királyként vonult be Jeruzsálembe, majd a város a kereszthalálának is tanúja lett. Ezáltal mi, akik ellenségei voltunk, „megbékéltünk Istennel” (Róm 5:10).

Olvassuk el Lk 19:28-40 verseit! Képzeljük el a tanítványok izgatottságát! Bizonyára úgy gondolták, hogy Jézus királyként foglalja el Dávid trónját Jeruzsálemben. Milyen fontos tanulságot vonhatunk le mindebből a hamis várakozásra vonatkozóan?

Amikor Jézus megszületett, bölcsek jöttek keletről és Jeruzsálem kapuin kopogtatva ezt az elevenbe vágó kérdést tették fel: „Hol van a zsidók királya, aki megszületett” (Mt 2:2)? Majd pedig, néhány nappal a kereszt eseményei előtt a tömegben ott tolongtak a tanítványai is Jeruzsálem utcáin, amikor ez a kiáltás szállt az ég felé: „Áldott a Király, ki jő az Úrnak nevében” (Lk 19:38)!

E lenyűgöző jelenettel teljesült a prófécia: „Örülj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Íme, Királyod jön hozzád, aki igaz és szabadító, alázatos, és szamárháton ül, nőstény szamár csikóján” (Zak 9:9, ÚRK). Jézus azonban tudta, hogy a hozsanna kiáltásaival induló történelmi menet hamarosan elér a Golgotára, ahol a szájából elhangzik majd a győzelmi kiáltás: „Elvégeztetett!”

Bár minden Isten örökkévaló terve szerint történt, a tanítványokat olyannyira fogva tartották saját koruk és kultúrájuk hagyományai, tanításai és elvárásai, hogy teljesen figyelmen kívül hagyták Mesterük korábbi figyelmeztetéseit arra vonatkozóan, mi fog történni és mi az események valódi jelentősége.

Krisztus szólt hozzájuk, de ők nem hallgattak rá. Vagy talán hallgatták, de a szavai annyira ellentmondtak elvárásaiknak, hogy egyszerűen kizárták azokat a tudatukból. Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy nem követjük el ugyanezt a hibát, amikor a bibliai igazságokról van szó?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 2. negyedév

Lukács evangéliuma

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: