SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Ámósz 6:1; Lukács 8:4-15; 11:37-54; 12:4-21,

35-53; 22:24-27

„Az apostolok így szóltak az Úrhoz: Növeld a hitünket” (Lk 17:5, RÚF)!

Jézus nagy tanító volt, mégsem alapított teológiai vagy filozófiai iskolát. Azt tekintette céljának, hogy „hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett” (Lk 19:10). Azért jött, hogy bemutassa Isten jellemét, ami a kereszten mutatkozott meg legteljesebben. Nemcsak azt mutatta be az emberiség és az el nem bukott világok lakói előtt, hogy milyen valójában Isten, hanem lefizette a bűn zsoldját is, ami által a bűnös ember megváltást és üdvösséget nyerhet.

Élete, szolgálata és áldozata által létrehozta a megváltottak közösségét, amibe azok tartoznak, akik elfogadják a halála révén nekik felkínált megváltást, és eldöntik, hogy az Ő életpéldáját fogják követni.

A megváltottak közösségébe való meghívás nem kivételezett státuszt kínál az életben, hanem az elhívó, azaz Krisztus iránti abszolút és feltétel nélküli hűséget vár. Amit Ő tanít, az lesz a tanítvány életének alapelve és törvénye. Amit Ő kíván, az lesz a tanítvány egyedüli életcélja. Sem a külsőségekben megnyilvánuló jóság, sem a tantételek tökéletes ismerete nem helyettesítheti a Krisztus és akarata iránti teljes elkötelezettséget.

Bizonyos kívánalmakkal jár a tanítványság, amit egyedül a bennünk lakozó Krisztusnak köszönhetünk. Ezekkel semmi nem kelhet versenyre, semmivel nem helyettesíthetők.