Mint orvos és tudós, Lukács bizonyára ismerte a tekintély szerepét. Ismerős volt számára a filozófia tekintélye a görög tudóstársadalomban és az oktatásban. Ismerte a római jog tekintélyét az állampolgári ügyekben és a kormányzat működésében. Pál munkatársaként tisztában volt az egyházi tekintéllyel, amelynek alapján az apostol rendelkezett az általa alapított gyülekezetekben. Lukács tehát pontosan értette, hogy a tekintély az alapja egy személy pozíciójának, egy intézmény szerepének, egy állam működésének és egy tanító követőivel való kapcsolatának. Mivel a hatalom különböző szintjein találkozott már mindenféle tekintéllyel, Lukács joggal jelenthette ki olvasóinak, hogy Jézus személyében és tekintélyében valami egészen páratlan dolog nyilvánult meg. Jézus egy ács otthonában született, harminc éves koráig egy galileai kisvárosban, Názáretben élt és nevelkedett, világi mércével mérve semmilyen „nagy vívmánya” nem volt, tanítása és élete befolyása által mégis bátran állt bárki elé, legyenek római uralkodók, zsidó tudósok, rabbik, átlagemberek, világi és vallási hatalmasságok. Szülővárosának lakói mind ámulattal hallgatták, „elcsodálkozva kedves beszédén, amelyek szájából származtak” (Lk 4:22). Egyszer reményt adott egy özvegynek Nain városában, hiszen feltámasztotta a fiát (Lk 7:11-17). Az egész várost félelem fogta el és így kiáltottak: „Az Isten megtekintette az ő népét” (16. vers). Jézusnak hatalma van a halál és az élet felett is, ami nemcsak Nain lakóit rázta fel, „de elterjedt felőle ez a hír egész Júdeában és mindenütt a környéken” (16-17. versek, ÚRK).

Olvassuk el Lk 8:22-25, 4:31-37, 5:24-26, 7:49 és 12:8 verseit! Mit mondanak ezek az igeversek Jézus tekintélyéről?

Lukács időt szánt arra, hogy nemcsak barátjának, Teofilosznak, hanem az utánuk következő nemzedékeknek is feljegyezze: szolgálatával Jézus megalapozta különleges és páratlan tekintélyét. Mint testben megjelent Isten, máshoz nem fogható tekintéllyel rendelkezett.

Sokan tesznek Isten nevében dolgokat, amivel hatalmas tekintélyt kívánnak szerezni. Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy amikor kijelentjük: „Isten késztetett arra, hogy ezt tegyem”, az valóban úgy van? Beszélgessünk erről szombaton a csoportban!