AZ ELVESZETT FIÚ PÉLDÁZATA – 1. RÉSZ

A szeretet megbocsátó jellegéről szóló írások legszebbikének kikiáltott rövid történetnek, a tékozló fiú példázatának (Lk 15:11-32), amit csak Lukács jegyzett le, méltán adhatnánk a szerető apa és a két tékozló fiú címet. Az egyik fiú úgy döntött, hogy apja szeretete helyett a törvény nélküli életet választja, messze a szülői háztól. A második fiú úgy gondolta, hogy otthon marad, de ő sem ismerte fel igazán, mit jelent az apja szeretete vagy a testvéri szeretet. A példázatot hét részben lehet tanulmányozni: négy rész szól a tékozlóról, kettő az Atyáról, egy pedig az idősebbik testvérről.

1. „…add ki” (Lk 15:12)! A kisebbik fiú döntése, hogy kiköveteli apjától az örökség őt illető részét, nem egy hirtelen, indulattól fűtött lépés volt. A bűn gyakran olyankor következik be, amikor már régóta dédelgetünk valami rosszat. A fiatalabb fiú bizonyára hallott barátaitól a távoli vidékek csillogásáról és fényűző életmódjáról. Az otthoni élet ehhez képest nagyon merev volt. Igaz, hogy szeretet uralkodott a házban, de megvoltak a határok is; a távoli vidék azonban szabad, kötöttségek nélküli élettel kecsegtette. Apja túlságosan is gondoskodó volt, szeretete túlzottan körbefonta. A fiú szabadságot akart, és a korlátok nélküli szabadság vágyában ott szunnyadt a lázadás magva.

2. „Miért én” (Lk 15:13-16)? A fiú megkapta egész örökségét készpénzben, és „messze vidékre” költözött. Messze vidékre, vagyis távol az apai háztól. El a szeretet féltőn gondoskodó pillantásától, el a védőkorlátoktól, a kegyelem szüntelen ölelésétől, amelyek idegenek a messzi ország elveitől. Ez a dobzódó, kicsapongó élet távoli vidéke volt (Lk 15:13). Az istentelen élet gyönyörei kikezdték egészségét, megfosztották vagyonától, és hamarosan egyedül találta magát pénz, barátok és mindennapi betevő falat nélkül. Fényűző élete után egy vályúnál kötött ki. Mivel immár állandóan éhezett, végül munkát vállalt mint disznópásztor.

3. „…tégy engem” (Lk 15:17-19)! Azonban még a tékozló is apja fia marad, akinek lehet ereje a döntéshez, hogy megfordul. A fiú tehát „magába szállt”, visszaemlékezett az otthonának nevezett helyre, az édesapjára és a szeretetre, ami egykor körbevette. Hazakullogott egy beszéddel a kezében, amit el akart mondani apjának: „Tégy engem…” Vagyis, tégy engem bármivé, amivé csak akarsz, de engedj vissza gondoskodó tekinteted és szereteted hatókörébe! Mi lenne jobb otthon, mint az Atya szerető szíve?!

A világ nagyon csábítónak tűnhet. Nevezzünk meg konkrét dolgokat, amelyek személyesen nekünk kísértést jelentenek!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 2. negyedév

Lukács evangéliuma

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: