A Lk 10:38-42 verseiben leírt történetből milyen lelki tanulságokat vonhatunk le személyes életünkre vonatkozóan (lásd még Lk 8:14)?

Márta vendéglátóként „a felszolgálás körüli teendőkkel volt elfoglalva” (Lk 10:40, ÚRK), és azért szorgoskodott, hogy a lehető legjobban ellássa a vendégeket. Mária azonban „az Úr lábához ült, és hallgatta a beszédét” (39. vers, ÚRK). Márta tűrte ezt egy darabig, majd panaszkodni kezdett Jézusnak, hogy egyedül végzi a nehéz munkát. Jézus nem rótta meg azért, mert egészen lefoglalta magát a felszolgálással, de rámutatott, hogy megfelelő fontossági sorrendet kell felállítani az életben. A Jézussal való közösség a tanítványság első és legfontosabb eleme, a vendéglátás csak utána jön.

„Krisztus ügyének gondos, tettrekész munkásokra van szüksége. Széles területek nyílnak meg a Márták előtt, akik buzgón akarják végezni a vallásos munkát. Először azonban üljenek le Máriával Jézus lábához. Krisztus kegyelme szentelje meg a szorgalmat, az igyekezetet, az energiát – ekkor az élet legyőzhetetlen erővé válik a jó számára” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 2003, Advent Kiadó. 442. o.).

Olvassuk el Lk 8:1-3, 23:55-56 és 24:1-12 verseit! Ezek szerint milyen szerepet kaptak nők is Krisztus szolgálatában?

Amint szolgálata bővült, Jézus tizenkét tanítványa kíséretében „bejárta a városokat és a falvakat, és hirdette Isten országának evangéliumát”, valamint tanított (Lk 8:1, ÚRK). Lukács beszámolt róla, hogy bizonyos asszonyok, akiket Jézus meggyógyított, és akiket megérintett prédikációinak üzenete, szintén követték, amikor szolgálata már nagyobb területre kiterjedt. Egyesek közülük igen tehetősek voltak. Íme néhány, akit Lukács megemlít: 1) asszonyok, akikből démonokat űzött ki, köztük Mária Magdaléna, 2) Johanna, Kuzának, Heródes intézőjének felesége, 3) Zsuzsanna 4) és mások is, „akik vagyonukból szolgáltak neki” (3. vers, ÚRK).

Jobban meg tudjuk érteni minden ember valóságos egyenlőségének elvét Isten előtt, ha arra gondolunk, hogy Jézus mindenkiért meghalt. Mennyire tükröződik ez az igazság a másokhoz való viszonyulásunkban? Vagyis hogyan gyomlálhatjuk ki magatartásunkból azokat a vonásokat, amelyek arra utalnak, hogy egyeseket lenézünk, mintha értéktelenebbek lennének nálunk?