A SZOMBAT ÜZENETE ÉS JELENTŐSÉGE

„…a könyvet feltárván” (Lk 4:17). A szombatot nemcsak azért rendelte Isten, hogy Őt imádjuk a gyülekezetben, hanem Igéje meghallgatására is. Az Ige nélküli élet nincs messze a bűn csapdájától. „Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened” (Zsolt 119:11).

Olvassuk el Lk 4:17-19 verseit! Hogyan értelmezzük e szavakat ma, annak alapján, amit tudunk Jézusról – hogy ki volt és mit tett értünk? Miként tapasztaltuk messiási kijelentéseinek igazát saját hitéletünkben?

Miután Jézus felolvasta Ézs 61:1-2 igéit, kijelentette: „Ma teljesedett be ez az Írás a ti hallástokra” (Lk 4:21). A „ma” szócska igencsak méltó a figyelemre. A zsidók Isten országának eljövetelét valamikor a jövőben várták, drámai, katonai műveletekkel, amelyek végképp megdöntik az idegen uralmat Júdea fölött és visszaszerzik a dávidi trónt. Jézus azonban azt állította, hogy országa már el is jött személyében, mert Ő fogja megtörni a bűn hatalmát; legyőzi a gonoszt és felszabadítja a területén lévő, elnyomás alatt sínylődő foglyokat.

Gondoljuk csak át, milyen szorosan kapcsolódik a szombat Jézus messiási kijelentéseihez! A szombat a nyugalom, a Krisztusban való megnyugvás napja (Zsid 4:1-4); a szabadság és a Krisztusban elnyerhető felszabadulás jelképe (Róm 6:6-7). Nemcsak Isten kezdeti teremtésére emlékeztet, de azt az ígéretet is magában hordozza, hogy Krisztusban megtörténik újjáteremtésünk (1Kor 15:51-53; 2Kor 5:17). Nem véletlen egybeesés, hogy Jézus éppen a szombatnapot választotta sokak meggyógyítására, a betegségek foglyainak megszabadítására.

A szombat minden héten arra emlékeztet, amit Jézusban kaptunk. Isten a kőnél sokkal változhatatlanabb közegbe, mégpedig az időbe véste.

Hogyan segített a szombatünneplés jobban megérteni, mit jelent csakis hit által üdvözülni? Hogyan segített megnyugodni abban, amit Krisztus tett értünk, tehát nem nekünk kell kiérdemelni a mennybejutást?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 2. negyedév

Lukács evangéliuma

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: